Hirdetés

Fekete Finnországban folytatja

A finn Käsipalloseura Riihi­mäen Cocks férfi kézilabdacsapatához igazol a székelyudvarhelyi Fekete Dániel kézilabdázó. A klub félreértelmezhető neve állandó poén tárgya Finnországban.

Jakab Árpád
Becsült olvasási idő: 7 perc
Fekete Finnországban folytatja
Egy büszke „kakas”. Feketét máris bemutatta új klubja Fotó: HMDS/Fb

Idén nyáron csatlakozik a finn klubhoz a 23 éves székelyudvarhelyi balátlövő, amely jelenleg harcban van a bajnoki címért, szerződése két idényre szól. A csapat a legutóbbi évadban nem lett bajnok hazájában, de a 2019-2020-as idényben szerepelt a Bajnokok Ligájában is. Fekete a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatától igazol a Cockshoz, az udvarhelyi játékos – akit sérülések sújtottak az idény nagy részében – a magyar élvonalban tizenegy mérkőzésen tizenkét gólt szerzett, és korábban játszott Szegeden, Győrben, Tatabányán, Tatán és Komáromban is. Nem Fekete lesz az egyedüli magyar a csapatban, hiszen idény nyártól a Fejér-B.Á.L. Veszprém kapusa, Miklós Gergő is a Cocks együttesében folytatja pályafutását.

Kakasok vagy Péniszek?

Aki kevésbé jártas az angol szlengben, talán az is tudja, mit jelent a „cocks” szó. Az 1966-ban alapított finn klub elnevezésénél nyilván nem a férfi nemi szerv trágár megnevezése volt a cél. A Finnország déli részén található, mindössze 28 ezres Riihimäki városának Riihimäen Palloseura nevű futballklubjából kivált kézilabdaklub egyik vezetőségi tagja vetette fel, hogy legyen nemzetközi elnevezése a csapatnak, s mivel kakasokat tartott, javasolta, legyen Cocks a csapat neve – a Cocks angolul kakast (is) jelent. A hatvanas években még Skandináviában sem beszélt mindenki angolul, így fel sem merült, hogy a Cocks mást is jelenthet, ám a nyolcvanas években már rendszerint poén tárgya volt a klub elnevezése. A kezdeti nehézségek után – volt olyan év is, hogy pénzügyi nehézségek miatt a bajnokság felénél fel kellett adják a további küzdelmeket – megépült a kisváros sportcsarnoka, a klubelnök kapcsolati tőkéjének köszönhetően pedig mára az ország második legeredményesebb kézilabdaklubjává nőtte ki magát: 2007 és 2020 között a lehetséges 14 bajnoki címből 11 aranyérmet szereztek, emellett két ezüst- és egy bronzérem is összejött, s mint írtuk, egyszer a Bajnokok Ligájába is bejutottak. Az idei bajnoki fináléban összesítésben 2–1-re vezet a BK-46 ellen.

El Romantico

A Cocks nem az egyetlen zavarba ejtő nevű csapat Finnországban: az 1933-ban Helsinkiben alapított Drumsö Idrottskamrater Dicken klub nevében a Dick lényegében ugyanazt jelenti, mint a Cocks: a pénisz egyik vulgáris elnevezését. A Dicken egyébként nem a helységet jelöli, hanem a drumsöi sportbarátok szövetségének rövidítése – Drumsö Helsinki egyik szigetének, Lauttasaarinak svéd neve. A klubhoz a kezdetekben csak labdarúgók és bokszolók tartoztak, a kézilabda szakosztály 1946-ban jött létre. A Dicks egyszer ért csúcsra: 1993-ban zsebelte be máig egyetlen bajnoki címét. A csapat tehát nem rengette meg alapjaiban sem a világ, de még csak Finnország kézilabdáját sem, mégis egy évben kétszer rendszerint címlapokra kerül a helyi sajtóban: mondanunk sem kell, a Dicken–Cocks „rangadó” apropóján.
A Finn Kézilabda-szövetség elnöke, Jari Henttonen szerint a csata a nyolcvanas évek közepétől képezi poén tárgyát Finnországban, olyannyira, hogy a finn sportbarátok a találkozók másnapján sokkal jobban várják a szalagcímeket, mint az eredményt. Henttonen szerint nagyon büszkék a klubok múltjára, s a viccözön dacára fel sem merült a névváltoztatás, mi több, büszkék arra, hogy van egy belső poénjuk.
A Dicken–Cocks összecsapásnak mára már saját elnevezése is van. A leleményes finn újságírók a Real–Barca spanyol El Clasico mintájára El Romanticónak nevezték el a mérkőzést, amelyről többek között a következő szalagcímek születtek az évek során: „A Dicken nem bírta a lüktető Cocks tempóját”, „A Di­cken meghajolt a végig kemény Cocks előtt”, „A Cocks minden életerőt kiszívott a Dickenből”, vagy az adott számú győzelemig tartó párharcok esetében visszatérő motívum 
a „Cocks/Dicken elnyújtotta a mérkőzést.”
A Cocksnak nem mellékesen női csapata is van. Hogy milyen poénok születnek ezzel kapcsolatban, azt az olvasók fantáziájára bízzuk...



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!