Farkas Wellmann Éva Létezésben egyszer Az első parancsolatra Az úr vagyok én, a te istened, alakban százszor, létezésben egyszer, ha rám ismersz, örökké egy leszek, egy a sokakkal s minden istenekkel. Hogy szeretlek, nem véletlen szeretlek. A szolgaságnak házából kihozlak. De hiúság vagy magadnak és nekem: hogy én lakhassam minden templomodban. Lassan belaklak. Szándékod leszek, féltő főbérlője a gyönge testnek; leszek az ok, hogy úr magad lehess félelmeden. S maradj meg alperesnek. Mástól végképp Ne gyűjts a földön tárgyat – mind hamis, ne győzzön fénye, súlya, mérete, a naprendszerben esetleges az is, hogy átnyújtják vagy kérdik: kéred-e, elvenni mástól végképp el ne vedd, úgyis hány tárgya tartja fogva lelked, árnyékol rád, miközben rád nevet, s birtoklása magad-rablásba kerget. Bármid lehet, azt mondod úgyis: ennyi, s minden, mid van, elforog közön-kézen; a vége: ez van, ez maradt, de semmi idelent úgysem lesz tiéd egészen.