Falunapok Remetén

Szülőfalumat gyermekeim szeressék – Balás Jenő remetei születésű geológus végrendeletéből származik e mondat, amelyet az idei, immár huszonkettedik alkalommal megtartott Remetei Falunapok vezérfonalának választottak. Hogy még nyomatékosabb legyen az üzenet, ugyanezzel a címmel pazar kiállítású kötet látott napvilágot, a források tükrében mutatva be a gyergyói nagyközség múltját.

Sarány István
Becsült olvasási idő: 5 perc
Falunapok Remetén
Nagy József történész Fotó: Sarány István

Gazdag és minőségi programot kínáltak az idei Remetei Falunapok szervezői a község lakóinak és a hazalátogató elszármazottaknak: szombaton horgászversennyel kezdték a napot, az egészséges életmódot a Caritas egészségsátra és a családi biciklizés szolgálta, de volt gyermekfoglalkozás, elektromos triciklik találkozója, moderntánc-előadás és No Sugar-koncert, majd slágeres tánczene. A nap kiemelkedő eseménye Orosz Annabella képzőművész installációiból és Szász-Bányász Anna fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás, a remetei erdőkitermelésről és tutajozásról szóló kiállítás és képvetítés volt, illetve a település múltját bemutató „Szülőfalumat gyermekeim szeressék”. Gyergyóremete a források tükrében című kötet bemutatója.

A kötetet dr. Nagy József történész állította össze, számos, az élet minden területére kiterjedő és minél szélesebb idősávot átölelő dokumentumot – írásos feljegyzéseket és fényképeket – gyűjtve egybe, valamennyi dokumentumot szakszerű magyarázattal ellátva. Mint a könyv egyik lektora és méltatója, Oláh Sándor társadalomkutató a bemutatón hangsúlyozta, a szerkesztő e rövid bevezetőkkel társadalmi és politikai kontextusba helyezte e dokumentumokat, segítve azok értelmezését. A méltató az emlékezés társadalmi funkciójáról szólva a csoportidentitás megőrzését, az azonosságtudat erősítését emelte ki.

Dr. Bernád Rita-Magdolna, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség főlevéltárosa is a kötet lektora volt, a bemutatón résztelesen ismertette a kötet szerkezetét, kiemelve az egyes részek jelentőségét, egyediségét. Laczkó-Szentmiklósi Endre ny. történelemtanár, helytörténész is hozzájárult információival, tapasztalatával a kötet létrejöttéhez, sőt, a címet is ő javasolta. Mint mondta a bemutatón, a kötetben szereplő dokumentumok az ősök munkája nyomán jöttek létre, „a mi feladatunk, hogy vigyázzunk rá”.

Ádám Gyula grafikus, fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia frissében megválasztott levelező tagja tervezte a könyv tipográfiáját, adta meg a kiadvány tetszetős formáját. Hangsúlyozta, hogy egy-egy kötet megtervezésénél nem csupán a külalakra figyel, hanem előbb elmélyül a szövegben, s annak mondanivalóját igyekszik erősíteni, alátámasztani a képi világgal.

Nagy József a kötet létrejöttének folyamatáról beszélt, és arra kérte falusfeleit, segítsenek a kötetben közölt fényképeken a még nem azonosított személyek azonosításában, ugyanakkor arra biztatta az idősebbeket, hogy írják le emlékeiket, gyűjtsék össze feljegyzéseiket és adják át a községi önkormányzat levéltárának – vagy ha nehezükre esik, terhükre van az írás, meséljék el unokáiknak történeteiket, akik telefonnal rögzítsék az elhangzottakat.

Laczkó-Albert Elemér polgármester a könyvbemutató végén megköszönte és emléklappal méltatta mindazok munkáját, akik hozzájárultak a kötet létrejöttéhez a szerzőktől a nyomdai előkészítésig és kivitelezésig. Az eseményt Polgár Szabolcs és tanítványai zongorajátéka, valamint Ványolós András és lánya gyergyói népdalokból álló rövid műsora tette ünnepélyesebbé.

A kötet címéül írt mondat – „Szülőfalumat gyermekeim szeressék” – jegyében szervezték az idei Remetei Falunapokat.

– Minden évben egy adott témakör köré szervezzük a falunapokat, idén ezt a mondatot választottuk, ami egyúttal felszólítás is lehet a gyermekeknek, fiataloknak, de inkább a mi feladatunkat látom benne, hogy mit kell tennünk mi, hogy ez megtörténjen – hangsúlyozta a Hargita Népe kérdéseire válaszolva Laczkó-Albert Elemér polgármester. – Ez napi feladat, nem csupán egy falunap üzenete – fűzte hozzá.

A falu ünnepén magyarországi, felvidéki és kárpátalji testvértelepülésekről is érkeztek vendégek.

– Fontos, hogy ők is jól érezzék magukat, de talán ennél fontosabb, hogy minden remetei ember találjon valami számára érdekeset a programokon – jegyezte meg a község elöljárója – mert jó kohézióteremtő esemény ez is, akárcsak az őszi gazdanap.

A vasárnapi programban a helyi fúvósok zenés ébresztőjét néptánctorna követte, a gyermekek egész nap a Bugri fajátékoknak örvendhettek a nagypályán. A nap kiemelkedő eseménye az ünnepi szentmise és azt követően a dísztanácsülés. A rendezvénysort néptáncelőadás és filmvetítés egészíti ki, és utcabál zárja.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!