Évet értékelt Nagy Attila, Zetelaka község polgármestere - Megkezdett beruházásokat folytattak, újakba vágnak bele

HN-információ
Több millió eurónyi külső forrást sikerült fejlesztésre fordítani: napközi épül, további utcákat aszfaltoznak, kultúrotthonokat szerelnek fel. Erdei utak javítására is készülnek a községben, ugyanakkor a közösségi élet fejlesztése, a szociálisan hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása, a fiatalok itthon maradásának támogatása is fontos célkitűzés az új esztendőben. [caption id="attachment_63008" align="aligncenter" width="960"] Nagy Attila[/caption] A már elkezdett beruházások közül az egyik legnagyobb és legfontosabb a saját anyagi forrásokból megkezdett katasztrófavédelmi központ, ami várhatóan tavaszra készül el. Nagy Attila polgármester kifejtette, hogy a modern épületben kap helyet a helyi önkéntes tűzoltók teljes felszerelése, illetve egy konferenciaterem, ahol képzéseket lehet majd tartani. Elkészült továbbá a főút mellett teljes hosszúságban végigvezető járda Zetelakán, a gyalogosok használják, bár a kivitelező még nem fejezte be a munkát. – Nem sikerült befedni a vízelvezető árkokat, most próbáljuk ideiglenesen faelemekkel pótolni a hiányt – mondta a polgármester. Befejezték viszont a községközpont egy részének modernizálását, alapos térrendezést végeztek: kockakővel borított járdát, parkolókat alakítottak ki, megoldották az esővíz elvezetését, földbe kerültek a vezetékek, köztéri bútorokat helyeztek el. – Szeretnénk folytatni a munkát, hogy legyen szép központja Zetelakának, de ez többéves projekt, egyhamar nem lesz vége. Ami megvalósult, az a minta, hogy hogyan képzeltük el az átalakítást – fogalmazott Nagy Attila, aki szerint talán ez a terv áll a szívéhez legközelebb. Örvendetes, hogy a benyújtott pályázatokat szerre elfogadták, jelentős külső forrásokat sikerült behozni központi alapokból, illetve a PNDL programból. – Egymillió eurót a zeteváraljai víz- és szennyvízelvezető rendszer építésére (amely a zetelaki hálózatra csatlakozik majd), 440 000 eurót napközi építésére nyertünk, továbbá másfél millió eurót költhetünk erdei utak rendbetételére, egymilliót utcák aszfaltozására, és 270 000 euró áll rendelkezésünkre a zetelaki és zeteváraljai kultúrotthonok felszerelésére – sorolta Nagy, majd elmondta, hogy a legtöbb esetben a munkálatok az idén kezdődnek. Már megvan a kivitelező a napközi esetében és az utcák aszfaltozására. Folyamatban van a kultúr- otthonok felszerelése, a székek, szőnyegek már megérkeztek, most várják a hang- és fénytechnika, illetve a légkondicionáló berendezések beszerelését. Aláírták a vízvezetékrendszer építését célzó pályázatot, illetve az erdei utak javításáról szólót is. Ez utóbbi esetében bizonytalan még, hogy idén sikerül-e nekifogni a munkának, mert alapos előkészítésre van szükség. Legnagyobb csalódást a Zöld Ház programban benyújtott pályázat elutasítása jelentette, a kormány az összes projektet visszautasította, köztük a zetelakiakét is. – A sportcsarnok fűtésrendszerét szerettük volna modernizálni, mert propángázzal fűtünk, ami jelenleg a legdrágább megoldás – közölte a községvezető. Idénre értelemszerűen a legfontosabb cél a beruházások folytatása, az újak elkezdése. Emellett viszont fokozott figyelmet kívánnak fordítani a szolgáltatások javítására, a közösségi élet különböző vetületeire (kultúra, sport, az ifjúsági és civil élet), illetve a szociálisan veszélyeztetett csoportok felzárkóztatására. – Van olyan tervünk, hogy az itthon maradás támogatása érdekében területet vásárolunk, és felajánljuk az építkezni akaró fiatal családoknak. Ugyanakkor működik már egy nappali foglalkoztató központunk, ahol szakembereink délutáni foglalkozást nyújtanak a korai iskolaelhagyás által veszélyeztetett gyerekeknek. Ennek a mostaninál jobb helyszínt szeretnék találni – részletezte a polgármester, és elmondta azt is, hogy épp decemberben döntötte el az önkormányzat, hogy Zetelaka is csatlakozik a Gyulafehérvári Caritas United Network elnevezésű programjához, amely átfogó módon próbál tenni a hátrányos helyzetű csoportok, a gyerekek és fiatalok társadalmi beilleszkedéséért. Évértékelő beszélgetésünkben a költségvetésben várható változásokról is szót ejtettünk. A polgármester egyrészt örül, hogy a törvényi változásoknak köszönhetően emberségesebb bért kapnak a hivatal alkalmazottai, de aggódva néz az idei év elé, tekintve, hogy kevesebb pénz kerülhet vissza a község büdzséjébe. Nehezményezi, hogy nincs tekintettel a kormány arra, ha jól gazdálkodik egy település, mert ha jól spórolt, kevesebbet osztanak vissza. Fontosak tehát a pályázatok, és Nagy Attila elmondása szerint a külső források lehívására benyújtott projektek száma idén a tízet is eléri. Vannak már elbírálásra váró pályázataik, és vannak, amelyek mostanában készülnek el. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!