Püsök Botond csíkszeredai rendező nyerte a napokban a Bucureºti Docuart Fest-en a legjobb rendezés díját. A rendezőt Angéla című filmjéről, és annak lehetséges társadalmi hatásairól faggattuk. – Az Angéla című film egy szülni készülő fiatal cigánylányról szól, akinek a film révén megismerjük kalandos múltját, elrablásának történetét, ugyanakkor bepillantást nyerünk integrációs próbálkozásaiba is. A bukaresti díjazáson „váratlan szerelmi történetnek” nevezték. Ön minek tartaná? – Nem feltétlenül nevezném szerelmi történetnek, vagy ha igen, inkább egy furcsa szerelmi történetnek, de műfaji besorolása szerint talán felnövés-történetnek nevezném. – Mit tart a film fő erősségének? Mit gondol, mi az, amit különösen értékeltek a nézők – hiszen a 26. Mediawave ÚTON online filmfesztivál közönségdíját is elnyerte – és mit értékelt a szakma? – Szerintem értelemszerűen a témát, a lányt, Angélát, az ő személyiségét értékelték, a nagyon erős érzelmi intelligenciáját, meg a különleges, nagyon érett látásmódját, világszemléletét. 17 éves, és annak ellenére, hogy milyen szociális helyzetben nőtt fel/nő fel, ezek a dolgok nagyon kihangsúlyozottak. Szerintem az érinti meg az embereket, ahogy az ő személyisége a filmen átsugárzik. – A filmezés óta eltelt egy év. Nyomon követi, hogy azóta hogyan alakult Angéla élete? – Időközönként beszélünk telefonon, és néha, ha otthon vagyunk Csíkszeredában – mert egyébként az időm a kolozsvári lakásunk és Budapest között oszlik meg, ugyanis hétfőtől csütörtökig a Színház és Filmművészeti Egyetem Dokumentumfilm-rendezői mesterképzésére járok –, találkozunk is… – Tervezi, hogy folytatja a történetét? – Nem tervezem kifejezetten, viszont foglalkoztat a gondolat. Talán így van ez minden dokumentumfilm esetében, amin dolgoztam, de a folytatás sok külső faktortól függ. – Hogy látja, eljut a film üzenete azokhoz, akikhez kellene? – Nehéz azt mondani, hogy eljut, mert a dokumentumfilmnek nincs nagy piaca, de főleg ezeknek a fesztiváloknak és különösen a Mediawawe-nek köszönhetően (ugyanis a fesztivál lefutása alatt online elérhető volt a film), eljuthatott egy tágabb közösséghez. Ugyanakkor, mivel a szebeni Astra filmfesztiválra is bekerült, és versenyfilmként fogják vetíteni, nemcsak a hazai piac figyelhet fel rá, hanem a külföldi is. Ez az elméleti oldal. Másrészt pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a nézők megkérdőjelezzék saját előítéleteiket és egy kicsit reflektáljanak arra, amit látnak. Mert ha például fényképen lát valaki egy fiatal terhes cigánylányt, akkor a prekoncepciók és sztereotípiák alapján egy csomó dolog megfogalmazódik benne. Viszont hogyha megnézi a filmet, megismeri a lány történetét, teljesen más kép alakul ki benne. Örültem, hogy ezt a nézők felismerték, és volt olyan, aki kijelentette, ezentúl, amikor meglát egy ilyen helyzetű lányt, elgondolkodik azon is, hogy mi lehet mögötte. – A helyi, a csíkszentgyörgyi közösség hogyan reagált a filmre? – Náluk kontextusváltás történik, más szempontból nézik ezeket a problémákat. Például a filmben megjelenik a szülés, és annak ellenére, hogy nagyon filmszerűen, diszkréten kezeltük és nem mutattunk semmi olyant, ami a néző számára taszító vagy elidegenítő lehet, a roma férfiak rosszallták, mert ők az ilyen dolgokat nem láthatják, nem nézik meg, tehát számukra az ilyen faktorok vagy elemek elidegenítőek. De ezt leszámítva, tetszett nekik és azt mondták, jó, hogy ezeket a történeteket elmondtuk. – Arra a következtetésre jutottam a munkám során, hogy főleg a roma nők, a roma lányok körében egyre nagyobb a tudásvágy, hogy nagyon sok köztük a különlegesen értelmes, az érzékeny ember, meg hogy Angéla nem egyedi jelenség, és segítségre szorulna ez a réteg. Ugyanakkor nem lehet belekontárkodni az életükbe… – Ez így van. Bennem is így filmesként megfogalmazódik sok minden, de el kell fogadni, hogy bizonyos dolgok megoldása nem a filmkészítő felelőssége. A filmkészítő fel tud villantani helyzeteket, érzelmi szálon meg tudja érinteni a nézőt, de a megoldás például a hivatalnokok, a közszereplők, a pedagógusok felelőssége, és nyilván ők azok, akik ezeken a helyzeteken változtatni tudnak. Nem is tudunk a filmekben túl didaktikusak lenni, mert akkor már nem film lesz, hanem információkat ad át. De ha ezek a dolgok, mint egy cigánylány sorsa, megfogalmazódnak a vizuális médián keresztül, elindul egy diskurzus, beszélgetnek az emberek róla, kis betekintést nyernek a roma közösségbe, amely lehet, hogy éppen a közelükben él, és távlatilag változhat a közgondolkodás is. Úgy gondolom, többek között ez volt a célja a Hargita Megyei Kulturális Központ által lebonyolított, a Norvég Alap által támogatott projektnek is, amelynek keretében ez a film is készült. Daczó Katalin