erős felhőzet
Ervin atya optimizmusa
Teremtő mennyei Atyánk akaratában megnyugodva és a boldog viszontlátás reményében közöljük, hogy
P. FERENCZ BÉLA ERVIN OFM rendi testvérünk
életének 97., szerzetességének 79., papságának 74. évében, 2016. november 6-án elhunyt. 2016. november 7-én, hétfőn 16 órakor a csíksomlyói kegytemplomban mutatunk be érte engesztelő szentmiseáldozatot. Kedden Gyergyószárhegyen lesz felravatalozva, temetésére pedig 2016. november 9-én, szerdán a 13 órakor kezdődő szentmise után kerül sor a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében. P. Ervin 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen, 1938. október 6-án Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, és 1943. június 20-án Gyulafehérváron szentelték pappá. Lelkipásztorként többek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván és Fogarason tevékenykedett. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért a kommunizmus ideje alatt két alkalommal is börtönt viselt, és sok-sok csatát vívott. 2013-ban került Csíksomlyóra, ahol a Szűzanya lábánál erejéhez mérten a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén, és az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra, akit életében kitartóan szolgált.
„Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál. (…) boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, nem tesz kárt bennük második halál.” (Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása) A gyászoló ferences család és rokonai
[divider]
A múlt hét végén újságírói, baráti társaságban beszélgettünk, anekdotáztunk, s szóba került a sokunk által ismert és tisztelt Ervin atya is. Hosszú ideig Gyergyószárhegy látta vendégül a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szokásos őszi szakmai rendezvényeit, évekig a ferences kolostorban vendégeskedett a népes és hangos társaság, így szárhegyi szolgálata alatt gyakran volt alkalmunk találkozni a szikár, szigorú, ugyanakkor jó kedélyű, a világ dolgairól határozott véleménnyel rendelkező szerzetessel. Mindig volt egy-két jó szava, s ha valami nem tetszett, akkor azt szemünkbe megmondta, nem rejtegette véka alá véleményét. Meggyőzően érvelt és tisztelettel meghallgatta az ellenérveket is. Miután a ferencesek teljes mértékben újból birtokba vették a szárhegyi kolostort, s az újságírótábor a művészeti és kulturális központ vendégházába költözött, nem szakadt meg a kapcsolat Ervin atyával, egy-két kolléga mindig felkereste, hogy meghallgassa, újrahallgassa történeteit, s részesüljön abból a derűből, optimizmusból, ami az atyából sugárzott.
Mindig volt egy-egy kedves története. Legutóbbi szárhegyi találkozásunkkor elmesélte, hogy amikor csemetékkel beültette a kolostorból látszó területet, megkérdezték tőle, hogy nem volt túl derűlátó, ugyanis az ő előrehaladott korában nem sok esélye van arra, hogy lássa felnőni az erdőt. Mire az ő válasza az volt, hogy eltökélt szándéka megvárni, míg a fák megnőnek, ugyanis azokból a fenyőkből szeretne koporsót magának. Régen történt az eset, lehet, hogy azóta a fák megnőttek…
Miután elöljárói új szolgálati helyére helyezték, párszor felkeresett otthonomban. Váratlanul, bejelentetlenül érkezett mindig, mielőtt betoppant volna bizonyosodott meg telefonon afelől, hogy otthon vagyok-e. Legtöbbször egy-egy írást hozott, amelyben egy-egy tettre, véleményre reflektált, fejtette ki megkerülhetetlen véleményét. Közben megszidott vagy megdicsért, annak függvényében, hogy mennyire tetszett vagy nem tetszett egyik vagy másik írásom vagy a lapban közölt más írás, egyetértett vagy nem értett egyet azok tartalmával. A szidás is, a dicséret is szeretetteljes volt, jó papként ezzel is nevelni akart. S mindig éppen olyan sietve távozott, mint amilyen sietve érkezett. Fiatal kísérője egyszer megjegyezte: alig lehet lépést tartani az atyával. Pedig már akkor is túl volt a kilencvenen…
Ervin atya távozásával szegényebb lett közösségünk. Kevesebbek lettünk egy jó gazdával, aki mindig igyekezett jól sáfárkodni a rábízott értékekkel: emberekkel és javakkal egyaránt. Személyisége meghatározó sokunk számára. Ezt bizonyítja az is, hogy a múlt hét végén baráti társaságban róla beszélgettünk…
Sarány István
