Hirdetés

Erdőket, termőföldeket vásárol bérbeadási céllal a Sapientia

HN-információ
Termőföldek és erdők felvásárlására készül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet működtető Sapientia Alapítvány: a mezőgazdasági területeket később Sepsiszentgyörgyön idén indított agrármérnöki szakon végző diákjaiknak adnak bérbe – minderről Kató Béla erdélyi református püspök, az alapítvány elnöke beszélt a Háromszék napilapnak nyilatkozva. Kató leszögezte: leendő diákjaik számára nemcsak szántóföldeket, hanem erdőt is vásárolnak, hiszen az egyetem erdőmérnöki szakot is indítani kíván. Ez a képzés ugyancsak Sepsiszentgyörgyön lenne. A kuratórium elnöke elmondta, hogy a földek és erdők vásárlása mellett bíznak az adományozásban is. „Ha összehordanánk ezeket a javainkat, óriási eredménye lehetne, és biztosítani is tudjuk, hogy ez a föld nem lesz eladó, megmarad e közösség tulajdonában. Ahol föld van, ott élet születik, családok jönnek létre, és akkor majd lesz iskola is mellette, és sok-sok pozitív következmény származik majd ebből. Ha az ajándékozás, az áldozathozatal örömét egyszer megérzi az ember, akkor értelmes élete lesz” – fogalmazott Kató Béla. Hozzátette: egy Kolozsváron élő nyugdíjas tanár jóvoltából már meg is van az első húszhektáros földterület. Az első magyar nyelvű erdélyi agrárképzés hallgatói amúgy négy év múlva szereznek mérnöki oklevelet, van tehát idő gyarapítani a föld- és erdővagyont.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!