Erdélyben jártam legtöbbször, ha összeszámolnám, jóval a száz feletti utazás jönne ki. Különösen a kilencvenes évek második felében sűrűsödtek a kiruccanások, amikor a Duna Televízióban megalakítottam a kolozsvári irodánkat. Mégis, az első kintlét emléke rögzült a legjobban. Az egyetem elvégzése után határoztuk el Péter barátommal az utazást. Természetesen sátorral, hálózsákkal felszerelve ültünk vonatra, a kupéban egy kedves fiatal lánnyal beszélgettünk, aki, elmondása szerint, a nagynénjét látogatta meg. Később valahol még találkoztunk vele, éppen egy fiatalemberrel sétált kéz a kézben; Péter meg is jegyezte, hogy kedves tantija van. Egy másik, termetes magyar asszonyság a román tévét hasonlította össze a magyarral, harsogva dicsérte az előbbi nagyszerűségét. A kincses Kolozsvárra zuhogó esőben érkeztünk, a buszokra tömegek várakoztak, egy magyartól érdeklődtünk, hogyan juthatunk el a Feleki-tető közelében fekvő kempingig. A válasz kissé lelombozott minket, előre fáztunk a zuhéban való sátorveréstől. A megszólított úr váratlanul visszatért, s bemutatott egy fiatal lánynak, aki meghívott éjszakai alvásra minket. Bizalmatlanságunkat oldva, újdonsült magyar ismerősünk elmondta, hogy az ifjú hölgy a szomszédja, s egy kisegyházhoz tartozik, s kötelessége, hogy segítsen a megfáradt vándoron. Zseni, mert így hívták a lányt, kedvesen elvitt családjához, s egy dunyhás ágyat ajánlott kettőnknek. Nemigen értettük egymást, így mutogatással, gesztusokkal kommunikáltunk. Nem kellett ringatni minket, hamar mély álomba merültünk. Verőfényes reggelre ébredtünk, hasunkra sütött a nap, csicseregtek a madarak. Zseni már elment munkába, így csinos húga készítette el a reggelit. Így még nem ízlett a zsíros kenyér, húsos, ízletes paradicsommal, paprikával, hagymával tálalva. Italként mentateát szervírozott emberbarát ismerősünk. Később még találkoztunk jó­tevőnkkel, ráadásul Zseninek volt egy magyar barátnője, Irén, aki felajánlotta, hogy édesapja elvisz minket a Tordai-hasadékhoz. Imre bácsi Skoda 100-as kocsijával jártuk be a környéket, s egy szép napot töltöttünk el a családdal. Budapesten is összefutottunk, Zseni egy betegségének kúrálására járt a magyar fővárosban, s ismét kézzel-lábbal idéztük fel az emlékeket. Telt-múlt az idő, s a Magyar Televíziónál egy fiatal főiskolás, Orsolya kérte segítségemet a szakmai gyakorlatához. Irén lánya volt, s ugyanolyan bájos, mint édesanyja, az interneten találtak meg. Igyekeztem beavatni a televíziós újságírás rejtelmeibe, s mikor e sorokat írom, a nevek pontosításáért kerestem meg. Beszélt magáról, munkájáról, s megtudtam, hogy nyárra tervezi esküvőjét. Ezúttal is sok boldogságot kívánok nekik! Csermák Zoltán