Érdek nélkül adni
Harmadik alkalommal szervezték meg a Büdösfürdői Ifjúsági Napokat. Napközben számos vetélkedőn vehettek részt a fiatalok, este pedig közösen megünnepelhették az elért eredményeiket.
Három lelkes vállalkozó által jön létre Büdösfürdőn évente ez az ifjúsági esemény. Ez idén sem történt másképp, és több újítással álltak elő a szervezők a múlt hét szombatján. A reggeli és délutáni órákban számos program zajlott le, mint pingpongbajnokság, futva sirülő vetélkedő, erőfitogtató, csocsó- és beerpong-bajnokság, valamint mindennek a megkoronázásaként az esti buli. Bár nevében az ifjúságot szólította meg a rendezvény, még sincs korhatár, kicsik és nagyok is egyaránt részt vettek a programokon.
Bár így is nagy az érdeklődés, a szervezők ennek dacára minden évben próbálják színesebbé varázsolni ezt az egynapos rendezvényt. Számukra az ifjúsági napok nem hoznak jövedelmet, a költségeket néhány támogató jóvoltából teremtik elő.
−Az ifjúságot szeretnénk ezzel összekovácsolni és az itthon maradt fiataloknak lehetőséget adni a szórakozásra− tudtuk meg egyik szervezőtől, Márton Hunortól.
Szilágyi Dalma Orsolya

