Hirdetés

FRISSÍTVE! - Énlakán összejött! Könyvbemutató és koncert: önmagunkhoz vezető ösvények

HN-információ
A kultúra révén leszünk képesek visszatalálni önmagunkhoz. A cím önkéntelenül „adta magát”, közvetlen utalás Czire Alpár most bemutatott Ösvény a zádokfához című fotóalbumára, amely a faluból „merítette” képi mondanivalóját. Czire Alpár Székelykeresztúron él, de anyai nagyszülei révén énlaki gyökerekkel rendelkezik. Klasszikus és élő magyar költők megzenésített versei előadásával gazdagította a csütörtök este megszervezett közönségtalálkozót a Nagymarosról – hazulról haza – érkező Heinzinger Miklós. [caption id="attachment_150039" align="alignnone" width="2560"] Jönnek az érdeklődők – a Misztrál „roadjai”, a fotós tisztelői, sokan képesek voltak több száz kilométert utazni – Mika (j1) régi ismerősöket köszönt. Lent Szávai Marci bácsi (b1), aki hetven éve alapembernek számít a faluban.[/caption] Elöljáróban még annyit, hogy az ismert előadóművész, szolgálati nevén Heinci Mika, a Misztrál együttes frontembere tulajdonképpen „jövevény”, „bevándorló”, „bebíró”. Ám olyan erősen kötődik ide, hogy az általa kezdeményezett Regejáró Fesztivállal – a nyár és a szünidő vége felé, augusztus utolsó, szeptember első napjaiban szervezi éves rendszerességgel, több száz embert mozgat meg, vonz ide olyankor határokon belülről és kívülről egyaránt – még inkább elhelyezte Énlakát a Kárpát-medence kulturális palettáján. Itt időnként nemcsak akadémiai szintű konferenciák zajlanak, hanem immár színvonalas összművészeti programoknak is helyet biztosít a település. Az a falu, amely napjainkra olyanná lett, mintha halvány utóéletének, mintha végnapjai utolsó szakaszának reménytelen évszakát élné. Remény azonban van a tovább- és fennebb lépésre... [caption id="attachment_150042" align="aligncenter" width="489"] Czire Alpár: Ösvény a zádokfához. F&F International, Gyergyószentmiklós, 2022. 245 × 265 mm, 124 old., színes és f/f fotókkal, Szentgyörgyvölgyi Péter és a szerző előszavával[/caption] Beszélgessünk a fotográfiákról! Eszmélése, kisgyermekkora óta ismeri ezt a helyet Czire Alpár, tanúja volt számos itteni eseménynek, születésnek, életnek, elmúlásnak. Még diákkorában kezdte a fényképezést, amikor az Országos Dávid Ferenc Egylet (ODFIE) önkénteseként közreműködött egy Énlakáról szóló kismonográfia, amolyan hiánypótló falufüzet összeállításában, amit anno a helyiek és az idelátogatók egyaránt kézbe vehettek és haszonnal forgathattak, hiszen akkortájt ez volt az egyetlen friss énlaki kiadvány. Ekkor készültek az első „vállalható” képei. Maga sem gondolta volna, hogy testnevelő tanári munkája mellett egyre több időt és energiát szán majd a fotózásra. Úgy érezte azonban, hogy Énlakát, az itteni helyeket, tájakat, házakat, mozdulatokat, embereket kötelessége lesz továbbra is fényképezni. Úgy két évtizeddel ezelőtt jutott el elméleti és technikai tudásban olyan szintre, hogy „megőrizhető” és „továbbadható” felvételeket készítsen. Nemcsak itt, hanem más helyszíneken is dolgozott, több kiállítása volt idehaza és Magyarországon egyaránt, de mégiscsak Énlaka a legkedvesebb. Mivel megnyíltak előtte a helyiek, be tudott férkőzni optikájával a családi hajlékokba, közelről és hitelesen fényképezte az emberek életét. Bevallja, hogy aggódik olyankor, ha mások járnak-kelnek és fényképeznek a faluban. Mindig kíváncsi arra, hogy vajon képesek-e „elkapni” a lényeget. A fényíró dédnagyapja, néhai Benczédi Mihály (1899–1990) emlékének ajánlja a nagy szakmai igényességgel összeállított albumot. Nemcsak a fotográfus, a gyergyószentmiklósi F&F International kiadó és nyomda is kiváló munkát végzett. Az Ösvény a zádokfához egyúttal ösvény a faluhoz is. Olyan lelki, belső „útvonalakon” jár a szerző, akár a hely lakói, akik gyalogosan haladva, egymás kertjein át keresték, keresik az „átaljárókon” lépegetve a különböző célirányokat, a rövidítést egymáshoz, a templomhoz, a temetőkhöz, a bolthoz vagy ki a földekre. És ezeket az ösvényeket csak az járhatja, taposhatja ismét, akinek megvan hozzá a helyismerete, a bizalma, a szeretete a helyiek iránt.     – Hosszú ideig szép ajándék lesz ez a könyv elszármazottaknak, idelátogatóknak egyaránt – mondotta Mátéfi Tímea tiszteletes asszony, aki megtiszteltetésnek érezte, hogy ő lehetett ezen az esten a szerző beszélgetőpartnere.       Amikor megkérdezték Czire Alpárt, hogy lesz-e még énlaki albuma, azt válaszolta, hogy minden bizonnyal, csak időbeli távlat kell hozzá, talán újabb tizenöt-húsz esztendő, amelyben megmutatkozhat Énlaka a változó idők tükrében. Munkásságának más szegmenseivel is jelentkezik a közeljövőben, de az itteni anyagot bővíti, rendszerezi, és újabb tematikus kiállításokkal jelentkezik hamarosan. Viszi a falu hírét. A szerző felvételei

Simó Márton

Írásunk a továbbiakban frissül! Tekintse meg Farkas Antal videófelvételét: https://www.youtube.com/watch?v=LVvKkASCyhs


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!