Mert önmagunkat igazolva gyűlölködünk egymással. Azért, hogy önmagunkat el tudjuk fogadni. Utálkozás idején pedig a gyűlölet az önutálat ellenszere.” „Az írás első számú feltétele, hogy az ember elfogadja önmagát.” Bereményi Géza találóan életregényként határozza meg saját regényének műfaját. Saját életének fejezeteit írja meg a kisgyermekkortól felnőtté válásáig, 1946-tól és 1965-ig, ezért nevezhetjük önéletírásnak, vallomásos elbeszélésnek, emlékiratnak. A magyar irodalomban igen nagy hagyománya van ennek, de akár Szent Ágostonra is gondolhatunk, ha az emlékezet működésének kérdésével, a személyes múlt nyelvi rögzíthetőségének problémájával szembesülünk. A Magyar Copperfield elbeszélője mindkét nézőpontot beépíti a szövegbe, egyszerre mondja el a kisgyerek emlékeit, ugyanakkor a későbbi felnőtt nézőpontot is érvényesíti. Működtet egy kívülálló, az eseményekre rálátással bíró nézőpontot, így az olvasó belemerülhet az eseményekbe, de ez nem marad reflektálatlan. Könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, a történetek magukkal ragadják az olvasót. A szöveg három nagyobb egységre tagolható: csecsemőkortól hatéves koráig, hatéves korától a pápai gimnáziumig, majd az egyetemi felvételit követő katonai behívóig. A kis Vetró Géza a nagyszüleivel a Teleki téri szoba-konyhás lakásban, az udvarban lakó szomszédok között nevelkedik. Sándort, a nagyapát a pénz mozgatja, vérbeli kereskedő, Róza, a nagyanya babonás asszony, a piaci árusok élete tölti ki a mindennapokat. Géza nagyon korán megtanul olvasni, Cooper Vadölője az egyik első olvasmánya, felnőttek használt könyvei jutnak el hozzá a piacról.

Később csak a könyvek világában érzi jól magát, sőt utólag is értelmezi a műveket. Éles fordulatot jelent az életében, hogy hatéves korában az édesanyja, Évi újra férjhez megy dr. Rozner Istvánhoz, aki a nevére veszi a fiút, és el kell költöznie, hogy most már hármasban lehessenek ők egy család. Új nevet kap: Rozner Géza. Az édesanyja akaratgyenge nő, aki a fia nevelését átadja a férjének, így ő kiszolgáltatottá válik, mindig alkalmazkodnia kell. A felnőttek nem értik meg. A regény fontos témája a nevelőapával való szembenézés. Az orvos, aki a nevére veszi a fiút, nem bírja elviselni a tekintetét, hazugnak, rosszindulatúnak, álnoknak látja őt, bármit is tesz. Ez addig folyik így, amíg Géza már csak egyetlen menekülési lehetőséget lát, ha elhagyja Évit és a férjét, ha elmegy. Az emlékek felidézése közben érti meg az elbeszélő, hogy a szembenézés nem, vagy csak részben sikerült, és még az elköltözés után évekkel is kell ezzel az mostohával foglalkoznia. Eközben apafigurák egész sorát látjuk felbukkanni a fiú élettörténetében, a Teleki téri nagyapán, valamint Nagy Zsigmondon, a tanárokon és osztályfőnökökön át, az osztálytársak apáin keresztül egészen a vér szerinti Vetró Gézáig. A gyerek identitásproblémáját az 50-es, 60-as évek politikai eseményei, a magyarországi társadalom, a teljes bizalmatlanság, kiszolgáltatottság csak fokozzák. A családja széthullik, miközben ő Pápán tanul tovább, megismerkedik Pilinszky, Weöres Sándor költészetével, Prousttal, szerelmes lesz és csalódik, majd leérettségizik. Fejlődésregény is a Magyar Copperfield, és egy kicsit családregény és Budapest-regény is. Bereményi Géza teljes életművének foglalata ez a nagyszerű regény, amely a felnőtté válás történetét az emlékezés által írja újra.