Ha sajog, azzal foglalkozni kell! Az üszkösödő lábujjra hiába húzunk zoknit és rejtjük a pad alá, mert fekélyesedik – fogalmazott az egyik előadó a Közösségépítők konferenciájának hatodik rendezvényén, amely a Dilemmák és lehetőségek a szociális szféra roma integrációs munkájában címet viselte. A Gyulafehérvári Caritas által szervezett online együttlét közel száz résztvevője együtt ismert meg jó gyakorlatokat, keresett kiutakat a multikulturális közösségek együttélésére. A mélyszegénységben élők közösségével dolgozó szakemberek kétnapos konferenciáján, október 13–14-én Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazatának igazgatója, nyitóbeszédében elmondta: a romák nem lehetnek egy-egy projekt tárgyai, nem egy cél, amit ki kell pipálni. – Ha így állunk hozzá, kudarcra van ítélve, emberileg kell kapcsolódjunk a mélyszegénységben élőkhöz. Ha diszkriminálunk, szegényebbek leszünk. Méltóságunkért az integrációra kell áttérjünk, egymás kölcsönös megismerésével kezdve, türelemmel a jövőbe tekinteni – fogalmazott. A virtuális térben együtt gondolkodtak a romániai és magyarországi civil szervezetek, jogvédők és állami intézmények képviselői. Minduntalan kiderült: keveset tudunk az érintett közösségről, az integrálásról, de még a segélyezés és fejlesztés közös útjáról is. A közös cselekvés fontosságát hangsúlyozták Bár sok a nehézség, van akarat is a közös cselekvésre. Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezérigazgatója a fórumot szervező Caritassal végzett közös munkát méltatta. – Fontos közösen dolgozni akkor is, ha másként közelítjük meg a dolgokat intézményként és civilként, mert a cél közös – mutatott rá az együttműködés szükségességére. A fórumon részt vevő közéleti személyiségek hosszan sorolták a gondokat és teendőket. – A helyi közösség és akik vele kapcsolatban állnak, az ő véleményük a mérvadó. A legfelsőbb szinteken a reális problémát csak így tudjuk képviselni – fogalmazott Laczkó Enikő Katalin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára. Az összefogást az emberség diktálja, Pálfi Kinga, Székelyudvarhely alpolgármestere szerint. – Nem vagyunk emberiek, amikor megcímkézünk, felelőtlenül elítélünk egy mélyszegényt, egy sokgyerekes anyát. Elfelejtünk közösségben élni és önazonosak lenni, Gyökösy Endre szerint egymást szeretetben elviselni – mutatott rá az elöljáró. Az eseményen jelen volt Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere is, aki a januári, Somlyó utcai tűzeset óta tapasztalja a gyakorlatban is, hogy nem lehet bagatellizálni a roma közösségek problémáit. – Csíkszeredában egy olyan pillanatban vagyunk, amikor konkrét közép- és hosszú távú stratégiát dolgoztunk ki, és szükség van a folyamatos együttműködésre a civil szférától a döntéshozókig – részletezte. Az emberi méltóságra is vigyázni kell A roma közösségben dolgozó szakemberek azokat az emberi igényekről beszéltek, amelyeket csak az lát, aki közel megy a mélyszegénységben élő közösségekhez. Jól segíteni, a támogatott méltóságát, a segítő egészségét megőrizni – erre tettek javaslatot. – Fontos vigyázni, hogy a kliensek méltósága ne csorbuljon. Nem holmi tárgyakkal dolgozunk, hanem értő, érző emberekkel. Fontos facilitálni a közösséget, fölösleges terheket ne cipeljen a segítő, mert egyébként nem lesz képes járni – mondta a caritasos Sándor István facilitátor, aki 25 éve foglalkozik a roma közösséggel. A zetelaki változásokat említette jó példaként. A Marosszentgyörgyön életvezetési tanácsadóként dolgozó Récsei Mária jelezte: a segítő saját személyiségének karbantartása nem téveszthető szem elől, ha ismeri értékeit, célját és határait, akkor tud nyitott lenni az igényekre. Hozzáfűzte, mottója: „A vasat vassal formálják, de az embert emberrel.” Közösségfejlesztés Székelyudvarhelyen Székelyudvarhely négy roma közösségét fejlesztő program vezetője, Bodó Csilla a budvári fejlesztéseket ismertette, amelyek közösségi igényekre építettek. Elmondta: alapvető létszükségleti hiányokat pótolnak. Például közösségi mosodát hoztak létre ott, ahol az otthonokból hiányzik a víz és villanyáram. Ezenkívül egészségügyi felmérés, orvosi rendelő létrehozása, korai fejlesztés, iskolaelhagyás késleltetése, képzés, hogy a közösség tagjai végzettségükről oklevelet szerezzenek, munkát vállaljanak szerepelt még eddigi tevékenységeik listáján. Hozzáfűzte: ennek ellenére ritkán van sikerélményük. Ennek oka is van. – Az a nehézség, hogy a felajánlott szolgáltatásokat a közösség tagai támadásként élik meg a rossz tapasztalataik miatt. Jó lenne minél több embert bevonjunk a szolgáltatásokba, mert a többség részéről már nem annyira erős az elutasító attitűd, mint ahogy ők megélik azt a mindennapjaikba – mutatott rá a problémára Bodó Csilla. A roma közösségek sokszor találkoztak elutasítással, és olyan segítségnyújtással is, ami nem a hasznukat szolgálta. Nun András, a magyarországi Autonómia Alapítvány igazgatója tévhitet oszlatott el, amikor a segélyezésről és fejlesztésről mint párosról, és nem mint rossz és jó gyakorlatról beszélt. A két segítési mód előnyeit és hátrányait fejtette ki, azzal a meggyőződéssel, hogy bár mindenki azt szeretné hinni, hogy jó szándékkal jót tesz, ez nem mindig igaz. A segélyosztás krízishelyzetben, rövid időszakra szól, és nem tesz különbséget emberek között. Ezzel szemben a fejlesztés elvekre, szakmai tervekre épül, rendszerproblémákra reagál, és lehetőséget kínál, hogy a felpártoltak büszke, öntevékeny, a közösségért is felelősséget vállaló személyekké váljanak, akik képesek a partnerségre. Ki kell mozdulni a komfortzónából Álmok, utak, esélyek hármasáról beszélt András Loránd, a Hargita Megyei Mélyszegénység Munkacsoport szakmai koordinátora. Jelezte: valamennyi érintett részéről szükség van kompromisszumra, arra, hogy kimozduljanak a komfortzónájukból. Kifejtette: az út akkor lehet közös, ha minden szereplő holisztikus szemlélettel rálát arra, hogy a társadalmi-politikai és gazdasági szintereken mi történik. Mint részletezte: esélyről akkor beszélünk, ha sikerül a roma közösségnek belátnia, hogy van lehetősége az előrelépésre, a többség pedig nem azon lovagol, hogy a büdös, félelemkeltő közösség kell tegyen valamit azért, hogy elfogadhatóvá váljon. A konferencia második napján a működőképesnek bizonyult jó gyakorlatokról esett szó. Az egri roma szakkolégium kapcsán dr. Hadnagy József docens és Pacsuta István adjunktus mutatott rá arra, hogy lehet olyan programokat létrehozni, amely a biztos kezdetnek számító saját otthontól a felsőoktatásig juttatja a mélyszegénységben élőt. Leskó Barbara az Autonómia Alapítványnál mentorként a pályaorientációban nyújtható segítségről és a többség elutasításából fakadó kudarcokról egyaránt beszélt, a Jelenlét nevet viselő szemléletmódot Pünkösti Zsolt, a romániai Máltai Szeretetszolgálat munkatársa ismertette, szólt „a szeretet rehabilitációjáról”. A Gyulafehérvári Caritas által működtetett családgondozásban a számok magukért beszélnek: két év alatt hét településen 67 család körében 130 fölötti kiskorú gyerek életében sikerült olyan változást elérni, hogy a gyerekek ne kerüljenek intézményi ellátórendszerbe. Ennek egyik kulcsa a finanszírozó rugalmassága volt, hogy a pénz kezelését a szakemberekre bízta. Így sikerült a problémákra azonnal reagálni, nem megvárva, hogy újabbak szülessenek. A családgondozás nem ért véget, újabb 21 családnak lettek támaszai a caritasok. A céljuk ugyanaz: a hátrányos helyzetű közösségekben a saját sorsukért való felelősségvállalást elindítani. Zenével megélt elfogadás Mi lehetne a te zenéd? – tette fel a kérdést Elana Andrews, a Superar kórusok művészeti vezetője, aki a zene által érte el, hogy a legnehezebb sorsú gyerekek is megéljék az elfogadást, a valahova tartozást és a sikert, és mindezek birtokában képesek legyenek kapcsolatteremtésre. A „receptet” mindenkinek ajánlotta, hiszen „ha csak a hátrányos helyzetűekre koncentrálunk, a társadalomnak csak a felével foglalkozunk”. A sikerélmény ritka vendég a segítő életében, ezt Elana az éneklő gyermekek tekintetében véli felfedezni, Kerezsi Hajnalka olyan családoknál, „ahol korábban elveszítettek minden reményt, és sikerült elérni, hogy mégis megcsillan a remény a szemekben, és akarnak tenni valamit önmagukért”. Nem kínálkozik naponta alkalom az örömre, mégis mindenkinek megvan az egyéni indíttatása, hogy a legszegényebbeket pártolja. – A jövő segítő küldetése pedagógiai küldetés, nagyon nehéz, mert a pedagógus munkájának eredménye mire beérik, már távol vagyunk egymástól, nem tudunk szüretelni, nincsenek babérok. Ehhez kell kitartás, lelkesedés, belső motiváció, és ehhez kérem a Jóisten áldását – fogalmazta meg a konferencia zárógondolatát Dr. Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója.

Balázs Katalin