Elsején indul a tanfolyam
Október elsején, azaz jövő héten kedden Csíkszeredában indítja négynapos továbbképző tanfolyamát a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság azon gazdálkodók számára, akik az egységes területalapú támogatás mellett az M10-es agrár-környezetgazdálkodási, vagy a M11-es ökogazdálkodási csomagok keretében elérhető támogatási jogcímeket is igényelték. A szakigazgatóság emlékeztet: a gazdáknak legkésőbb október 10-ig maradt ideje arra, hogy – vállalásuknak megfelelően – az M10-es vagy M11-es támogatáshoz kötődő képzési programokon való részvételüket oklevél formájában a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) felé bizonyítsák. Akik az M10-es vagy M11-es támogatási jogcímekhez kapcsolódó felkészítőkön még nem vettek részt, részvételi szándékukat legkésőbb kedd reggelig a 0723–916864-es telefonszámon jelezhetik. A Mezőgazdasági Igazgatóság által szervezett tanfolyam október 1-jén 10 órától, a megyeháza földszinti, 14-es számú termében kezdődik. Az intézmény ugyanakkor a méhészet, gyümölcstermesztés, általános, valamint hegyvidéki mezőgazdász tanfolyamaira is várja az érdeklődők jelentkezését.
Domján Levente