erős felhőzet
szórványos felhőzet
kevés felhő
Először magunkban
„Az ítélkezés nélküli megfigyelés az emberi intelligencia legmagasabb formája”– vallja Jiddu Krishnamurti indiai filozófus.
Sose ítélj meg egy könyvet a borítójáról! Ismerős? Az ítélkezés, függetlenül attól, hogy jólesik vagy sem, elkerülhetetlen. Ugyanakkor jó tudni, mindannyian a saját mércéink alapján ítélkezünk mások felett. Ennek elfogadása nagyban hozzájárulhat a körülöttünk lévők jobb megértéséhez. Vannak, akik pénzben és elismerésekben mérik életüket. Mások a szépség és a népszerűség révén. Sokan a családjuk és a kapcsolataikon keresztül. A környezetünk, személyiségünk és tapasztalataink alapján kialakítunk magunkban egy értékrendszert. Ez az értékrendszer nincs kőbe vésve, hisz nincs két ugyanolyan ember, mindenki a saját útját követi. És ez (általában) jó. Ha valakinek a család az első, és azt látja az egyik embertársán, hogy elhanyagolja testvéreit, gyermekeit, akkor valószínűleg elfogja őt ítélni. A legtöbb ítélkezés a saját hiányosságainkból fakad – ami számunkra nem ismerős, attól automatikusan eltávolodunk. Fejlődésünk nagy részét az jelenti, hogy felismerjük saját rögződéseinket, felismerjük, hogy milyen mércéhez, és miért ahhoz tartjuk magunkat, ezáltal tudatosan megváltoztathatjuk. A fejlődés másik része azonban annak felismerése, hogy mindenkinek megvan a maga mutatója. És ez a mutató valószínűleg nem lesz ugyanaz, mint a miénk. Még ha nem is hasonlít a miénkhez, számára ugyanannyira mérvadó.
Ez egyszerűen az emberiség része. Annak elfogadása, hogy mások máshogy mérik önmagukat és a világot, mint mi, az egyik legfontosabb lépés ahhoz, hogy tudatosan válasszuk meg emberi kapcsolatainkat. Szükséges az erős határok kialakításához, és annak eldöntéséhez, hogy kit szeretnénk magunk mellett látni, és kit nem. Lehet, hogy nem fogadjuk el egy személy elképzeléseit vagy viselkedését, de el kell fogadnunk, hogy mások értékeit nem lehet megváltoztatni helyettük.
Az a helyzet, hogy az ítélkezés az egyik legősibb emberi viselkedésforma, amely hozzájárult fajunk fennmaradásához. Vagyis – tetszik, nem tetszik – van, volt és lesz is. De attól, hogy megkerülhetetlen, még jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az ítélkezés sokkal inkább arról szól, aki mondja, mint akiről mondja. Hisz amíg a másik hülyesége a téma, addig nem kell foglalkozni a saját hiányosságainkkal, frusztrációinkkal. Amíg a másik elfogadhatatlanságával foglalkozunk, addig a sajátunk szinte láthatatlanná válik. Inkább fordítsuk a mások kritizálásával töltött időt arra, hogy elgondolkozzunk, miért is zavar minket az illető.
copy.jpg)
