Elnapolt Rendezvények: Minden téren óvintézkedéseket vezettek be

HN-információ
Egészségügyi óvintézkedések miatt több program marad el a következő napokban Gyer­gyó­szent­miklóson. A városban koronavírussal fertőzött személy nincs, kilencen otthoni karanténban vannak – mondta Nagy Zoltán polgármester sajtótájékoztatón. Ezekben a napokban nagyobb figyelmet fordítanak a fertőtlenítésre a közintézményekben, s ezt kérik az autóbuszok, valamint taxik esetében is – mondta el Nagy Zoltán polgármester. Hozzátette, a száz főnél kisebb létszámú rendezvényeket is be kell jelenteni az önkormányzatnál. A városi piac bezárását egyelőre nem rendelték el. A lakosságnak azt javasolják, lehetőség szerint igy ekezzenek online intézni ügyeiket a polgármesteri hivatallal, hogy minél kevesebben forduljanak meg a városházán, a szükséges nyomtatványokat a város honlapján találják. Több rendezvényt mondtak le az egészségügyi óvintézkedések miatt. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 172. évfordulójára szervezett emlékünnepség programjai elmaradnak – közölte a szervező művelődési központ. Szombaton Orgoványi Anikó festőművész, költő Himnusz és szózat című festészeti kiállítására került volna sor, vasárnap pedig szentmise után a szokásos felvonulást tartották volna meg a Petőfi Sándor-szoborhoz, s ott lett volna a megemlékezés és koszorúzás. Délután a tizenkilencedik Katonaeledel-kóstolóra hívták volna az érdeklődőket, valamint a Vaskertes Általános Iskola diákjai készültek előadással. Mindezekből csupán a szentmisét tartják meg vasárnap. A művelődési központ kéri a lakosság megértését, s hangsúlyozzák, koszorúját ki-ki egyénileg elhelyezheti a Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobroknál. A Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar március 12-ére tervezett koncertjének időpontja, valamint a március 31-én tartandó 48. Országjárók/Világjárók időpontja is megváltozik. A szervezők az új időpontokról a későbbiekben értesítik az érdeklődőket. Szintén nem tartják meg a szombatra tervezett aerobic-maratont sem Gyergyószentmiklóson, ezt is egy későbbi időpontban újra meghirdetik majd a szervezők, éppúgy, mint a bababörzét, melyet szintén elhalasztottak.

Lázár Hajnal



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!