Kalandos volt az utam: több átszállás, késések, minimális alvás és az az állapot, amikor azt sem tudod, melyik országban vagy, csak azt, hogy koffeinre van szükséged. A milánói Linate repülőtéren azt vártam, hogy mosolygós önkéntesek, zászlók, akkreditációs pultok fogadnak majd. Ezzel szemben semmi… Olyan volt, mintha egy átlagos hétköznap érkeztem volna az északolasz városba, nem pedig egy olimpiára. Az akkreditációmat végül csak a Rho Fiera gyorskorcsolya-arénánál tudtam érvényesíteni – addigra már úgy éreztem magam, mint egy feladatok tucatjait teljesítő videójáték-karakter.

Kicsi a világ

Amikor végre aktiválták a belépőmet, megnyílt az olimpiai világ: bármelyik sporteseményre bemehettem. Az első versenyem a női 1000 méteres gyorskorcsolya volt. Az arénába lépve azonnal magával ragadott a hangulat. A holland szurkolók átvették az uralmat a lelátón: narancssárga parókák, síszemüvegek, jelmezek, zászlók – volt, aki úgy nézett ki, mintha egy sípálya és egy karnevál szerelemgyereke lenne. A hangulat elképesztő volt, a holland drukkerek hazai pályát teremtettek versenyzőiknek.
Bár romániai versenyző nincs a gyorskorcsolyázók mezőnyében, osztrák színekben az olimpia utolsó napján rajthoz áll a marosvásárhelyi Molnár Anna is. A háttérben is dolgoznak „hazaiak”: a csíkszeredai Imre Emil technikusként segíti a kazah csapatot, valamint a magyar válogatott dél-koreai honosított versenyzőjét, Kim Minszokot. Az olimpia tényleg kicsi világ – főleg, ha kelet-európai kapcsolati hálód van.

Fizettek pikáns fotóiért

Az arénában összefutottam Ale­x­andra Ianculescuval is, aki 2018-ban még román színekben versenyzett Pjongcsangban, bár tízéves kora óta Kanadában él. Pekingbe nem jutott ki, utána befejezte a versenyzést, és szakkommentátorként, illetve hangosbemondóként kezdett dolgozni – Milánóban ő az aréna angol hangja. Korábban azért került reflektorfénybe, mert támogatók hiányában OnlyFans-oldalt indított, és az abból szerzett bevételből finanszírozta sportolói pályafutását. Elmondása szerint nem tett mást, csupán fotókat osztott meg magáról a felnőtt-tartalmakról ismert, fizetős közösségi platformon.  Végül is ha belegondolunk, ki ne tett volna meg mindent azért, hogy tovább sportolhasson? Alexandra nagyon kedves volt, örült a találkozásunknak. Megemlítette, hogy Dél-Koreában is adott két interjút románul, az egyiket nekem. Amikor meghallotta, hogy csíkszeredai vagyok, elmesélte, hogy édesanyja Csíkban kezdte a gyorskorcsolyát, és nagyon szép emlékei vannak a városról. A világ tényleg kicsi – főleg, ha jégpályák körül forog.

Bach és a hotdog

A verseny csúcspontja a hollandok ünneplése volt: megszerezték első aranyérmüket, Jutta Leerdam olimpiai csúccsal nyert. A lelátón ünnepelt párja is, a híres YouTube-sztár Jake Paul. Őt többen felismerték, mint a mezőny felét, ami valószínűleg az újkori olimpiai valóság része. A nézőtéren megjelent Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság volt elnöke is, aki meglepően közvetlen volt. Bár testőrökkel érkezett, bárkivel szóba állt és fotózkodott. Én is majdnem kértem egy közös képet, de épp egy hotdog volt a kezemben, és azért vannak határok…
Az estét egy milánói pizzériá­ban zártuk, ahol spontán erdélyi különítmény alakult: az M4 Sport munkatársa, Pál-Pál Előd, Kádár Zoltán kollégám és Imre Emil. Az árak kellemes meglepetést okoztak. A városban nincs extrém drágaság, az arénában sem szálltak el az árak: egy sör 7 euró, ami a párizsi olimpia áraihoz képest 3 euróval olcsóbb.
Ezeket a sorokat már a Fre­­c­ciarossa gyorsvonaton írom Verona felé. Onnan még egy vonat, majd várhatóan három busz vár rám, mire eljutok Antholzba, a biatlonversenyek helyszínére. Az olimpia nemcsak a sportolóknak kihívás – az utazás logisztikája is az a tudósítóknak, szurkolóknak. Ha időben odaérek, az már önmagában dobogós teljesítmény lesz.
(A szerző a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa)