Hirdetés

Élményalapú műhelymunka

HN-információ
Véget ért az Önismeret a képző­művészet eszközeivel című él­ményalapú műhelymunka a gyer­gyószentmiklósi Pro Terra Ala­pítványnál. A foglalkozás cél­ja: önismereti lehetőséget kí­nálni a résztvevőknek. Egész nyáron tartott az élményalapú műhelymunka a Pro Terra Alapítvány szervezésében. – A műhely a résztvevők számára több művészeti technika megismerését tette lehetővé, ami kreatív lehetőség arra, hogy a résztvevők kifejezzék önmagukat, megmutassák belső világukat a megadott technikák segítségével – számolt be a tevékenységről Szőcs Zsuzsanna, az alapítvány vezetője. Egy alkalom 2-3 óra alkotást foglalt magába. Kipróbálhatták a résztvevők a kollázs készítését, festést több technikával is, monotípiát és egyéb más technikákat is. – Önismereti lehetőség rejlett a foglalkozásokban, s ennek megtapasztalását meg is fogalmazták a résztvevők – hangsúlyozta a szervező. – Felfedeztem olyan tehetséget magamban, amiről nem tudtam, hogy van, ezért hálás is vagyok – mondta el az egyik résztvevő, hozzátéve, hogy az újonnan kötött ismeretségeknek is örül, és szívesen megismételné a programot. Mások a foglalkozások jó hangulatát, újdonságok felfedezésének örömét emelték ki. Az alapítvány vezetője úgy tapasztalta, a gyerekek mellett a felnőttek részéről is van igény hasonló alkotó tevékenységekre. – Jövőre igyekszünk ezen a személyiségfejlesztés területen is többet pályázni, hogy minél több lehetőséget tudjunk biztosítani az alkotói folyamatok megtapasztalására, melyek közvetett módon hozzájárulnak az ÉN kibontakozásához – fogalmazott Szőcs Zsuzsanna. A most lezárult programsorozatot a Communitás Alapítvány támogatta. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!