Mostanában az az érzésem, hogy mindig csak várakozunk… Várjuk a munka végét, várjuk az estét, várjuk a hétvégét, várjuk a nyaralásunkat, várjuk, hogy vége legyen ennek az egész vírushistóriának. Amikor eljön a várt pillanat, akkor ismét találunk valamit, amire újból várakozni lehet. Vajon nem tudjuk élvezni a jelen pillanatot? Tényleg ilyen nehéz lenne? Azt is észrevettem, hogy túlságosan teljesítményorientáltak vagyunk, néha annyit vállalunk, hogy már meggörnyedünk alatta, de valami mégis belülről hajt, vagy a megfelelési vágy, vagy a pénzéhség, vagy bármilyen más belső motiváció, külső nyomás, aztán panaszkodunk, hogy a munka, az otthoni elfoglaltságok miatt nincs időnk a családunkra, nincs időnk élni, és még sorolhatnám. Különösen falun az utóbbi időben és is megtapasztaltam a feladatok folyamatos sokaságát. Mire a gyomlálás végére érünk, már ismét füvet kell nyírni, mikor megvagyunk a takarítással, kezdődhet a főzés, mindig van tennivaló, ha az ember körülnéz. Aki pedig teljesítményorientált, az nehezen tud kikapcsolódni, nehezen tudja elengedni magát, ha nem tudja félretenni, hogy közben mennyi tennivaló várna rá, várja, hogy mikor ér a végére, és az sosem jön el. A falusi élet szép, és ahhoz, hogy így is érezzük, meg kell találnunk az egyensúlyt a tennivalóink, a pihenés és a kikapcsolódás között, a jelen pillanat öröme és a várakozás között. Meg kell tanulnunk úgy élni, hogy észrevesszük az élet szépséget, mindazt, amiért naponta hálát adhatunk, és nem a kritikát, a nehézségeket helyezzük a szemünk elé. A pozitív hozzáállás az élethez nem mindig könnyű, de megéri az áldozatot, hisz annyian és annyi minden próbál nap mint nap lehúzni, de Jézus is továbbment, ha ellenségeivel találkozott, nem állt le velük vitázni, tovább sétált és megmaradt az Atya szeretetében. Nem másoktól tette magát függővé, hanem az ő atyjától, Istentől. Nekünk is ezt kell tennünk, a forrásainkból merítkezni, a támadóknak hátat fordítani, és megélni a pillanat varázsát.

Barabás Emőke