Elhunyt Kovács Sándor
Kovács Sándor több mint két évtizeden át meghatározó szerepet töltött be Székelyudvarhely római katolikus egyházi életében. December 25-én, este fél tíz előtt néhány perccel Kolozsvár közeli klinikán távozott az élők sorából a kanonok, a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület elöljárója, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa – adta hírül a romkat.ro portál.
Kovács Sándor Székelykálban született 1948. április 25-én. Középiskoláját Marosvásárhelyen, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, ahol 1972. április 9-én Márton Áron püspök szentelte pappá. Segédlelkészként szolgált Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen. Plébánosi működését Csíkszentgyörgyön kezdte (1979–1984). Székelyudvarhelyi plébánosi kinevezését 1984-ben kapta, ahol később kerületi főesperes lett. 23 évi szolgálatához kötődik a Kis Szent Teréz-templom és plébánia létrejötte, a szombatfalvi plébánia önállósulása, a változások után a város pezsgő egyházi életének megszervezése.
2007-ben bízták meg a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület és a kolozsvári Szent Mihály-plébánia vezetésével. Befejezte a Szent István-templomot, előkészítette a főtéri templom felújítását, támogatta az oktatási intézmények életét, óvodát és bölcsődét alapított, szívén viselte az egyházi sajtó fejlesztésének ügyét.
A romkat.ro szerint temetéséről később intézkednek.
HN-információ