Hirdetés

Elfogadták az országos korrupcióellenes stratégiát

HN-információ
Elfogadta pénteki ülésén a kormány a 2021–2025-ös időszakra szóló országos korrupcióellenes stratégiát – jelentette be Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter. Predoiu kifejtette, a stratégia elfogadásával a kormány elkötelezi magát a korrupció elleni harc mellett, és vállalja, hogy támogatja a korrupció ellen fellépő intézményeket. „A korrupció továbbra is súlyos jelenség, amely az állampolgárok jogait és szabadságát sérti” – figyelmeztetett a miniszter. A stratégia tudományos alapra épül, egy szociológiai és kriminológiai tanulmányra, amely az igazságügyi tárca és a belügyminisztérium korrupcióellenes igazgatóságának bevonásával készült, és amely nemcsak a korrupció mint kriminológiai jelenség visszaszorításának kérdésével foglalkozik, hanem azzal is, hogyan lehet kialakítani a feddhetetlenség kultúráját a köz- és magánintézményekben. Az igazságügyi minisztérium jogszabálytervezeteket fog kidolgozni a stratégia gyakorlatba ültetése érdekében – tette hozzá a tárcavezető. A korrupcióellenes stratégiát olyan nemzetközi intézmények és eszközök elveivel összhangban dolgozták ki, amelyeknek Románia is része, mint például a korrupcióellenes államok csoportja (GRECO) vagy az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (MCV) és annak célkitűzései. A stratégia ugyanakkor az országos helyreállítási tervben (PNRR) is követelményként szerepelt, ezt a kormány időben teljesítette.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!