Sokan mutatnak érdektelenséget a húsvét üzenete iránt, mellőzik a térségre jellemző szokásokat, megtagadják a böjti és húsvéti viseletet, mindez pedig a közösségi jellegű ünneplési formák kicserélődéséhez vezet – véli Kisné Portik Irén gyergyószentmiklósi néprajzkutató. Az ünneplés átalakulásáról Lázár Hajnal számol be. [caption id="attachment_26311" align="aligncenter" width="620"] Gyerekeket tanítanak hímes tojást írni, hogy tovább éljen a hagyomány[/caption] A mai világ húsvétja már nem azonos azzal a készülődéssel és ün­nepléssel, ami régebben volt jellemző. – Tulajdonképpen nem az a baj, hogy a 21. században nem a megelőző korok indigóval másolt ünnepléseit produkáljuk, hanem az, hogy sokan érdektelenséget mutatnak a húsvét üzenete iránt – mutatott rá Kisné Portik Irén néprajzkutató. Mint kifejtette, jelenleg van egy görcsös megfelelési kényszer, ami próbál ki-kiszemerkélni néhány magatartásformát, hagyományelemet, ünnepi színfoltot, ami egy régen megélt vagy a hittanórákon tanulva elképzelt húsvétra emlékeztet. A néprajzkutató elmondása szerint régebben a keresztény meggyőződés fényében teltek az ünnepek, s természetesen az ezekre való felkészülések is. A böjti időszak az önmagunkba nézés, a vétkekkel való elszámolás, a vezekeléshez kötődő böjtölés és más önmegtartóztatás jegyében zajlott, amihez sajátos étrend, öltözködési szokás és imádságos időtöltés társult. Mindez nagypénteken teljes böjtté alakult át. Nagypénteken került sor a tojásírás rituáléjára és a szombati főzéshez, sütéshez való előkészületekre. Húsvét reggelén az ételszentelés és a hozzá tartozó istentiszteleti szertartások képezték az ünnep megélésének egyéni és családi megnyilvánulásait. – Talán húsvétkor lehet a leginkább tetten érni a „szomszéd kertje virágosabb” jelenséget. Már a szenteltet tartalmazó kosarak formája, terítője csupa tájidegen. Látni ott kézi és gépi kivitelben kalocsai, matyó, angolmadeirás terítőket, csak piros vagy kék csíkozású házi szőtt, illetve keresztszemes hímzésű, azsúrozott szélű kosárkendőket nem. Pedig Csík-, Gyergyó-, Kászonszéken ez dukált – fogalmazott Kisné. Hozzátette, a ünnepi asztalon is hiába keresnénk a koszorús vagy táblás szövésmintájú „magábahímes” abroszt, mert ezt már felváltotta a nyuszi emprimés taft vagy a goffrált szélű selyemdamaszt. Legyen hagyományos a hímes tojás Mint mondja, a hímes tojást illetően is igen sokat változott a húsvéti asztal külleme. – Úgy illene, hogy tájainkon még az internetből folyó információáradat ellenére is, húsvétkor, helyi jellegű hímes tojás kerüljön az asztalra. Bár civilszervezetünk lassan, egyedévszázada újrahonosította és évről évre népszerűsíti a hamvaiból felélesztett tojásírást, mégis meglepően gyakori a többszínű, festett tojás a húsvéti asztalon, mind a moldvai, mind a gömöri, Balaton-felvidéki vagy éppen más tájak anyagából. És még nem beszéltem a divat hordozta különböző színű és mintázatú lehúzós, illetve öntapadós díszű tojásokról – részletezte a néprajzkutató. Mint mondja, sokféle tojásra kerülő jelkép különíthető el. Így például a természet megújulását idéző jelképek (ágas, leveles, életfás, kacsos, bimbós, fenyőágas, csereleveles). Az anyaföld megtermékenyítésének jelképei a kapa, az ásó, a villa, a gereblye, a borona, az eke, az ekevas, de idetartozó a pásztorharga, a patkó, a tűzcsiholó acélvas is. A rontás távoltartása is érdekes szemléletet idéz meg a hímes tojáson. Az idetartozó minták olyan állati részeket ábrázolnak, amelyek a rontás hordozásának vádját a néphit szerint kiérdemelték, mint a tyúkláb, libaláb, varjúcsőr, fecskefarok, kosszarv, kecskeköröm, kakastaréj, kakukknyelv stb. Ezek a jelképek ugyanazt jelentették több ezer évig, sőt a 21. századot is megérték némely néprajzi tájegységen. Kisné elmondta, az 1860-as évekig még jelentésük ismeretéről is van adat. Ez idő tájt, Orbán Balázs egy tojásíró lány munkája közben mormolt versikéjét jegyezte le: Gyászvirágot írok erre, Hátha hívebb lesz a lelke. Ki az imint megesküdött, Velem tartsa az esküvőt. A tojáson lévő jelképekből aligha tudja ma már kiolvasni valaki az egykori üzeneteket. Mellőzött tojásjátékok A locsolás – ami egy igen szép magyar, húsvéti szokás – a szégyellt tradíciók listájára került. Ezzel együtt megy feledésbe egy listára való különböző tojásgyűjtő népszokások sora, a tojásjátékokkal együtt, azok változatos megnevezéseivel, mint a tojáskoccintás, -labdázás, -görgetés. A húsvéti locsolás fizetségeként elnyert piros tojás több népi játék tárgya volt. Egyik legelterjedtebb és legnépszerűbb a tojásütés. Ebből az került ki győztesen, akinek nem tört el a tojása, mert a töröttek neki járnak. Korábban felnőttek is játszották, később a gyermekek kedvenc húsvétmásodnapi szórakozása maradt. A legrégebbi írásos említése 1380-ból való „dies concussionis ovorum” (a tojások összeütésének napja). Ebben a tojásütés napját fehérvasárnap utáni hétfőre határozzák meg. Megnevezései is igen változatosak, Felső-Marosmentén ütőzés vagy tojásütőzés, Nyárádmentén koppantás, Görgény völgyében kokózás, Csík-, Gyergyó-, Kászon-, Udvarhelyszéken türkölés. A hímes tojások dombon való legurításából vagy éppen felfelé való hengergetéséből egy évre terjedő szerencsére jósoltak. A néprajzkutató szerint mindezek feledésbe merülését csak sajnálni lehet. – Bár az ősi tudás gazdag tárházából minden évben jobbára csak egyszer vesszük elő, keresztyén köntösbe öltözött pogány üzenetük ma is életre hívható valóság – fogalmazott Kisné.