Hirdetés

Élet a rácsok mögött

Rohanunk. Szinte mást sem hallani a hétköznapokban. De vannak, akik csak ülnek… a börtönben. Az ő napjaik közel sem hasonlók az átlagemberéhez, ahogyan a börtön alkalmazottaié sem.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 10 perc
Élet a rácsok mögött
Ebédet szolgálnak fel a csíkszeredai börtönben. Bezártság Fotó: László F. Csaba

Hogy hogyan élnek a fogvatartottak a csíkszeredai börtönben, vagy mit jelent börtönőrnek lenni? A kérdésekre a választ az alábbi riportunk igyekszik megadni, a teljesség igénye nélkül. Minap a csíkszeredai büntetés-végrehajtási intézetbe látogattunk.

Sokan azt gondolnánk, hogy a börtönbe egyszerű bejutni, de nem az, még az újságírónak sem. Ugyan, aki bűntettet követ el, azt nyitott ajtókkal fogadják. Többszöri egyeztetés előzte meg a büntetés-végrehajtási intézetben tett látogatásunkat. Különben jó volt megtapasztalni, hogy a csíkszeredai börtön munkatársai az első kérésünktől kezdve rendkívül készségesek voltak a riport elkészítésre. Miután minden engedélyt megkaptunk, egy előre megegyezett időpontban várt engem és fotós kollégámat Marius Bodor, a börtön felhatalmazott nevelési igazgatója, nevelőtiszt, aki 22 éve teljesít szolgálatot a börtönben. A főbejáratnál csengetés után nyílt az első ajtó, ahol az említett tiszt és a portás fogadott. Szigorú ellenőrzésnek vetettek alá. Először megnézték, hogy a korábban engedélyezett eszközöket vittük-e magunkkal. Nem volt elégséges felmutatni a készülékeket, hanem azok sorozatszámát is szemügyre vették. A szabály, az szabály! A fölösleges holmikat a portán lévő szekrénykébe helyeztük, majd egyesével áthaladtunk a fémkereső kapun. Ezután újabb ellenőrzés következett: ismét fémkeresővel tesztelték, hogy valóban nem viszünk-e be semmi tiltottat. A börtönön belüli első állomásunk az üzlet volt, ahol a piperecikkektől kezdve – természetesen az alkoholon, a citromon és a citromlén kívül – szinte minden megtalálható, ami a benti élethez szükséges. A citrom és a citromlé árusítása biztonsági okokból tiltott.

László F. Csaba

– Minden fogvatartott hetente kétszer vásárolhat egy bizonyos kártyával. Ha van pénz a kártyán, akkor azzal telefonálni is tud az engedélyezett személyekkel – mondta Marius Bodor.


Hozzátette: a kártyát postai utalással lehet feltölteni, illetve a látogatáskor ott hagyott pénzösszeget is hozzárendelik.
A börtöni üzlettől utunk az udvaron át a kinti, zárt sétálóterekhez vezetett. Riportunk készítésekor a fegyencek nem, mindössze egy szürke macska és kölykei sétáltak. A sétálótereken – mivel a félig nyitott rendszerű börtön szabályai megengedik – nemcsak egész napos sétálási, hanem közben telefonálási lehetőséget biztosítanak a fogvatartottaknak. Különben a cellákban is biztosított a telefonálási lehetőség.

László F. Csaba

– Itt tudnak pingpongozni, a sarokban van egy vécé is, és ha valaki vissza akar menni a szobába, akkor óránként megteheti, az őr felkíséri – adta tudtunkra a felhatalmazott nevelési igazgató, aki a börtön osztálytermeibe kalauzolt az udvarról.

László F. Csaba

Elmondta: évente 35 és 50 személy fogvatartottat iskoláztatnak, idén mintegy 40 cellalakó vett részt szakképzésen. A Liviu Rebreanu és a Petőfi Sándor általános iskola pedagógusai biztosítják az oktatást. A román tagozatos elemisek délelőttönként, a felsősök délutánonként tanulnak. Ehhez képest a magyar tagozatos diákok ellenkezőleg járnak „iskolába”. A román tagozat 1992-től, míg a magyar 2004-től működik a csíkszeredai börtönben. Eddig mintegy 700 tanuló szerzett oklevelet az általános iskola befejezéséről. Marius Bodor azt is elmondta, szünidőben többek között nevelési, pszichológiai programokat biztosítanak az elítélteknek. Leggyakoribbak a lelkiprogramok és a hittanórák. Közben a börtön kápolnájához értünk, ahol láthattuk, a különböző felekezeteknek külön oltároktól végzik a szertartást.

László F. Csaba

– A fogvatartottak közül sokan igénylik a lelkipásztori szolgálatot és mindig részt akarnak venni a szentmiséken – mutatott rá Marius Bodor.

László F. Csaba

Megjegyezte: míg korábban Koncsag László jelenlegi szentegyházi római katolikus plébános az intézmény alkalmazottjaként végzett lelkipásztori szolgálatot, addig jelenleg a Szent Ágoston-plébániáról látják el a római katolikus fegyencek vallási és lelki szolgálatát. Az ortodox vallásúakkal egy nevelőként is tevékenykedő pap foglalkozik. Az imaalkalmaknak a börtön kápolnája ad helyet. A nagyobb ünnepeken Tamás József nyugalmazott római katolikus püspök mutat be szentmisét, illetve Szatmári Szilárd református lelkész végez istentiszteletet a börtönben.


– A járvány idején online tartották a szentmiséket, az istentiszteleteket, a nevelési programokat és online tanultak a rabok. A vírus terjedésének megelőzése érdekében nem szabadott találkozni a fogvatartottakkal – tette hozzá a nevelőtiszt.

László F. Csaba

Megjegyezte: a járvány első évében egyetlen börtönlakó sem fertőződött meg.
Börtönlátogatásunk végén (erre a későbbiekben részletesebben is kitérek) Tamás Réka gazdasági igazgató rámutatott: 2021-ben egyetlen fertőzést sem jegyeztek az intézetükben, azonban idén januárban legalább százan betegedtek meg. Azt is elmondta: a járvány idején 53 900 lejre vásároltak védőfelszerelést, fertőtlenítőszerre 45 ezer lejt költöttek. Az utóbbi összeg az évi négy nagy fertőtlenítési akció árát is tartalmazza.


– Egy átlagos évben ennek a negyedét költjük fertőtlenítőszerre
– tette hozzá Tamás Réka.


László F. Csaba

A szabályokat is szabályozzák

Éppen ebédidőben haladtunk a folyosókon. Közben zajlott az étkeztetés. A cellákba egyesével kis ablakon adták be a fogvatartottak részére az ebédet, mindenkinek a megadott norma szerint. A fegyencek étkeztetését is miniszteri rendelet szabályozza, amely értékben határozza meg a normákat. A 15-ös norma a fiatalkorúaké, a 16-os és a 17-es az alapnorma. A fiatalkorúak étkeztetése 6,72 és 8,93 lej között, míg az alapnorma 4,73–6,91 lej között változik. Akik dolgoznak, pluszadagot kapnak. A betegek az orvosi előírás szerint sajátos étkeztetésben részesülnek. Ünnepek alkalmával – január elseje, húsvét első és második napja, Szent Péter és Pál, a dolgozók napja, december elsején, 25-én és 31-én ünnepi a menü is.

László F. Csaba

A látogatásunk napján a reggeli almakompótot, telemeát, margarint és kenyeret tartalmazott, a dolgozó fogvatartottak a felsoroltakon kívül pástétomot, tojást és megemelt adagú telemeát kaptak. Ebédre laskaleves, illetve zöldségtokány volt marhahússal. Vacsorára salátakrumplit készítettek a fegyenceknek. Indokolt kérésre megoldják a muzulmánok és a szombatisták sajátos étkeztetését is.
A fitneszterem felé haladva hozzánk csatlakozott Csíki András, a nyilvántartási osztály vezetője, így a továbbiakban Marius Bodorral ismertették a börtönélet hétköznapjait.

– A fegyencek közül mintegy 35-en járnak dolgozni három különböző céghez. Jó lenne, ha még több fogvatartottnak tudnánk munkalehetőséget biztosítani. Az nekik is jó, ha munkába járnak, mert fizetést és úgynevezett kreditpontokat kapnak érte. Sajnos egy ideje sem az önkormányzat, sem a cégek nem keresnek munkaerőt tőlünk, holott korábban jól együttműködtünk a polgármesteri hivatallal. Most így a félig nyitott rendszerű börtön nagyobb lehetőségeket biztosít, fegyveres őrizet nélkül tudjuk kísérni őket
– mutatott rá Csíki András.

László F. Csaba

Megjegyezte: a félig nyitott rendszerű börtönben számukra a munkavégzés szempontjából sokkal nehezebb. Nagyon fárasztó egész napos zajban lenni.

– Különben, ha dolgom van az egyik folyosó végén lévő teremben, akkor a fogvatartottakat betereljük a cellákba, mert azt nem lehet, hogy ők százan vannak a folyosón és mi jövünk ketten. A mi biztonságunk is fontos, nemcsak az ő szabadságuk – jegyezte meg Marius Bodor.


A fitneszterembe megérkezve megtudtuk, azt a helyiséget is különböző beosztás szerint vehetik igénybe a fogvatartottak, felszerelését ők maguk is bővíthetik. Ugyanitt szintén adott a telefonálási lehetőség.
A fegyencek a börtön folyosóján elhelyezett kétnyelvű infópultnál tájékozódhatnak a letöltendő időszak tartamáról, az előttük álló tárgyalásokról, a fegyelmi büntetésekről, illetve fellapozhatják a törvénykönyveket is. A cellájukban nyomtatott formátumban is elérik az említett dokumentumokat.
Arra a kérdésünkre, hogy mennyire gyakoriak a belső konfliktusok, a börtön munkatársai azt válaszolták, hogy nagyon ritkán adódnak összetűzések, hiszen a fogvatartottak tisztában vannak azzal, hogy konfliktus esetén fegyelmi büntetést kapnak. Például nem fogadhatnak látogatókat, elveszíthetnek kreditpontokat.

László F. Csaba

– Létezik egy pontozási rendszer, az úgynevezett sistemul de creditare, a 2016-ban hozott 443-as határozat alapján pontozzuk őket. Amikor bejön egy fogvatartott nulla pontja van, ha befejez egy programot, azért pontokat kap, de ha minket fenyeget, csúnyán beszél vagy nem adja meg a tiszteletet, társaival konfliktusba keveredik, akkor a fegyelmi bizottság megbüntetheti, és ezáltal pontokat veszít – részletezte a felhatalmazott nevelési igazgató.


Hozzátette: nincsenek konfliktusok a fogvatartottak és az őrök között, de ritkán előfordul, hogy a fegyencek csúnyán beszélnek az őrökkel vagy fenyegetőznek.
A riport alkalmával betértünk a büntetés-végrehajtási intézet orvosi rendelőjébe, könyvtárába, illetve a klubterembe. Közben megtudtuk, a börtönbe csak időnként jár át egy másik börtön orvosa, jelenleg pszichológus is csak külsős szerződéssel dolgozik. A könyvtárból minden második héten kölcsönözhető öt könyv. A klubteremben a különböző egyesületek munkatársai hetente tartanak nevelési programokat. Ugyanitt a fogvatartottak által készített kézművesalkotásokat tekinthettünk meg, hiszen a fegyencek festenek, rajzolnak és faragnak.
Egy fegyencet előzetes bejelentkezés alapján havonta öt alkalommal látogathat meg összesen három személy és csak egyszer lehet élelmet bevinni. A börtön lakója a látogatóban egy asztalnál vagy egy úgynevezett kabinban fogadhatja a vendégeit. A beszélgetéseket kamerával megfigyelik.

László F. Csaba
Könyvtár. A közelmúltban festették újra. Román és magyar nyelvű kötetek is elérhetők

– A házas fogvatartottak, illetve azok, akik tudják bizonyítani, hogy élettársi vagy párkapcsolatban élnek, intimlátogatásban is részesülhetnek. Természetesen semmiképpen nem támogatjuk a prostitúciót. Kétórás intimlátogatást többek között az kaphat, aki dolgozik, nem kapott fegyelmi büntetést és részt vesz a programokon. Aki itt a börtönben házasodik, az 48 órára veheti igénybe az intimszobát – részletezte Marius Bodor.

László F. Csaba

Érdeklődésünkre elmondta: ebben az évben hat házasságkötés volt az intézményükben.


– Elég gyakoriak az intimlátogatások. A fogvatartottak igyekeznek élni ezzel a lehetőséggel is – tette hozzá Csíki András.

László F. Csaba

Ahogyan korábban jeleztem, a börtönben tett látogatásunkat a gazdasági igazgató irodájában zártuk. Ott Tamás Réka fogadott bennünket. A gazdasági igazgató finom kávéval kínált meg bennünket, közben statisztikai adatokat osztott meg velünk. Rámutatott: a börtön orvosi rendelőjében 2021-ben 19 783 konzultáció volt.

– Ez 243-as átlagrabszámra számítva azt jelenti, hogy egy fogvatartott 81-szer volt az orvosi rendelőben. Fogászati vizsgálaton 1926-an voltak, 117 kórházba utalás történt, ebből négy személyt civil kórházban láttak el. Szakorvosi vizsgálaton 146, klinikán 138 személy volt – részletezte Tamás Réka.


Hozzátette: gyakori betegségnek számítanak a pszichikai problémák, a gyomorbántalmak és a bőrgyógyászati problémák. Rámutatott: amikor új fogvatartott érkezik a börtönbe, azt kötelező bőrgyógyá­sza­ti és nemibetegség-vizsgálatra, illetve tüdőszűrésre viszik.

László F. Csaba

– A börtönökön belül elvileg a TBC betegség nem létezik. Folyamatosan szűrik a fogvatartottakat. Amikor valaki bejön a börtönbe, az első dolog az, hogy másnap viszik a tüdőgyógyászatra, és ha fennáll a betegség gyanúja, viszik Târgu Ocnára, a börtönkórházba. Egyébként amikor bekerülnek a fogvatartottak, 21 napig elkülönítőben vannak – tette hozzá a gazdasági igazgató, akit a fegyencek általi visszaélésekről is kérdeztünk.

László F. Csaba

Rámutatott: alkalomadtán adódnak visszaélések, a fogvatartottak főként betegségeket szimulálnak, amelyeket nem minden esetben tud kiszűrni a tapasztalt orvosi személyzet. Ilyenkor a sürgősségre szállítják a rabokat.

– Ritkán, de előfordul, hogy egy-egy fogvatartott szeget üt a fejébe, lenyeli a kanál nyelét, vagy éppen összevágja magát – emelte ki a gazdasági igazgató.


Hozzátette: ha kiderül a szimulálás, fegyelmi büntetést kap, és adott esetben nem jogosult a büntetéscsökkenésére.

Nem olcsó mulatság

Tamás Réka érdeklődésünkre arról is beszámolt, hogy a költségvetésük folyamatosan változik, azaz kiegészítésre szorul. Szeptember végéig 13 alkalommal volt költségvetés-kiegészítés, és ebben az évben még legalább négy alkalommal lesz szükség újabb anyagi fedezetre. Rámutatott: a 118-as kormányhatározat értelmében az elmúlt hónapokban 40 százalékos kedvezménnyel kapták a villamos energiát, a gázt. Így az árplafonnak köszönhetően nem fizettek sokat a számlákra, de bizonyára a nyáron fizetett összegek télre a háromszorosára emelkednek.

– A júliusi gázszámla 21 ezer lej, néhány napja kaptuk kézhez. Júliusra a villanyáram 18 ezer lejbe került – sorolta a gazdasági igazgató.


László F. Csaba

Sok a fogvatartott, kevés az alkalmazott 

Tamás Réka közölte, a csíkszeredai börtön személyzeti gondokkal küzd, annak ellenére, hogy tavaly és az idén is rengeteg személyt alkalmaztak.

– Az elmúlt húsz évben nem volt annyi személyzetfelvétel a börtönben, mint tavaly és azelőtt. Az elmúlt években sokan nyugdíjba vonultak. A fiatalok Krajováról vagy Târgu Ocnáról, ha ide is jönnek Csíkszeredába, körülbelül fél év után a lakhelyükhöz közelebbi helyre kérik magukat – ezt már Csíki András, a nyilvántartási osztály vezetője mondta, aki 25 éve a börtön alkalmazottja.


Rámutatott: helyi fiatalokat a román nyelv ismerete hiányában ritkán tudnak alkalmazni. Tamás Réka elmondta, jelenleg 44 betöltetlen állás van, ami azt jelenti, hogy 80 százalékos az állások lefödöttsége. A börtönőrök mellett továbbra is hiány van villanyszerelőből, vízgázszerelőből, de keresnek informatikust és jogászt is.
Arra a kérdésünkre, hogy mit jelent börtönőrnek lenni, Csíki András azt válaszolta, aki börtönőrként dolgozik, olyan, mintha fogvatartott lenne, azzal a különbséggel, hogy az őr a szolgálat végén hazamegy.

– Régen jól fizető állás volt, de mára oda jutottunk, hogy fizetés szempontjából sem vonzó. A veszély mindig fennáll, tehát nem egy leányálom – tette hozzá a nyilvántartási osztály vezetője.


Rámutatott: bírni kell a zajt, a stresszt, a nehézséget. A fogvatartottak néha szemtelenek, ennek ellenére etikusan kell viselkedni. Ezért pszichikailag is nehéz börtönőrnek lenni.
Tamás Réka gazdasági igazgató szintén több mint két évtizede a börtön alkalmazottja. Kiemelte: majdnem naponta előfordul, hogy egy fegyencnek valami nem tetszik, ezért éhségsztrájkba kezd.

László F. Csaba


– Ilyenkor a fogvatartottat áthelyezik egy külön szobába. Megvárnak három étkeztetést, és ha akkor is tartja a sztrájkot, akkor elbeszélget vele az igazgató, majd a kihelyezett bíró, és minden étkezésénél megkínálják étellel. Sokszor olyan okokból lépnek éhségsztrájkba, amiért nem mi vagyunk a hibásak, például bírósági döntések miatt. Amikor valaki éhségsztrájkba kezd, az folyamatos orvosi felügyelet alá is kerül, és ha a vércukorszintje leesik, akkor elvisszük a börtönkórházba – tette hozzá a gazdasági igazgató.


Csíki András azt is megjegyezte: az éhségsztrájk kiváltó oka szokott lenni az is, hogy a fogvatartottnak nem tetszik az a szoba, amelyikbe helyezték. Tamás Réka elmondta, a fogvatartottak lakhatási körülményeit szintén rendelet szabályozza, amely többek között meghatározza, hogy mi kell legyen egy szobában, mennyi fényt kell biztosítani, mekkora ablakok kell legyenek, illetve mellékhelyiséget és folyamatos vízellátást is biztosítani kell.


– Nem felel meg ez a börtön az európai normáknak, hiszen minden fogvatartottnak négy négyzetmétert kellene biztosítani, de nem tudjuk. Jelenleg 260 fegyenc van a börtönben, ez azt jelenti, 154 százalékos a túlterheltségünk. Különben országszinten sem tudják biztosítani az előírt paramétereket – hangsúlyozta a gazdasági igazgató.


Megjegyezte: 2021-ben 36, míg idén szeptember végéig 44 pert indítottak a fogvatartottak a nem megfelelő körülmények biztosítása miatt. A gazdasági igazgató arra is rámutatott: egy fogvatartott éves ellátása körülbelül 85 ezer lejbe kerül az államnak.
A beszélgetés után Marius Bodor és Csíki András a börtön portájáig kísért, ahol még váltottunk néhány szót, majd visszakaptuk a személyi igazolványainkat és csomagjainkat. Miközben elköszöntünk kísérőinktől, a szolgálatos portás egy másik helyiségbe távozott, így amikor ki akartunk lépni az ajtón, zárva volt. Végül kísérőinkkel jót nevettünk, hiszen ahogyan – ítélet nélkül – bejutni sem egyszerű a börtönbe, úgy kilépni sem könnyű.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!