Már régen kikapcsoltam a telefonomon azt az funkciót, amely hangos, visító jelzéssel, szívstopot okozva figyelmeztet éjnek idején a rám leselkedő veszélyekre, miközben békésen alszom meleg ágyikómban. Úgy gondoltam, nincs szükségem erre a plusz stresszfaktorra, engem ne ijesztgessenek, amikor – tudtommal – teljes biztonságban vagyok. Mostanság pedig igen megszaporodtak a vészjelzések, hívja fel mindegyre a figyelmem a megyei katasztrófavédelem sajtószolgálata. Hétfő este az udvarhelyi Csereháton látogatta meg a kukákat a mackó, s ilyenkor nem csak a környéken élőket értesítik, hanem mindenkire ráhozzák a frászt, aki a városban, sőt, a környező falvakban lakik. Tusnádfürdőn például naponta többször is megfordul a medve a vonatállomáson, a benzinkútnál, de arról már nem szól a fáma, hogy ugyanaz jár-e be a városba minden nap, többször is, talán már megszokásból, vagy mindig más és más medve bukkan fel itt-ott. Azt sem értem, hogy miért nem lehet ezen a helyzeten változtatni. Az sem meglepő, ha Csíkszereda, Gyergyószentmiklós vagy Udvarhely utcáin akár fényes nappal lép elő a tömbházak közül a vad, s csodálkozásra már az sem ad okot, hogy a hegyek, erdők lábainál lévő falvakban mindennapos a medveportya. Úgy élünk lassan együtt velük, mint ahogy a Spitzbergákon – Európa legészakibb pontján – élők teszik, fegyverrel e kezükben kénytelen a településen közlekedni a jegesmedvék túlszaporodása miatt. Négy évtized alatt csak állatkertben láttam medvét, a napokban viszont két alkalommal is „összefutottam” a nagyvaddal: egy erdei úton szerencsémre autóból pillantottam meg, ahogy komótosan ballag a fák között, a másik kettő a Szent Anna-tó felé vezető főúton jött szembe, békésen kerülgetve az autókat. Míg régen hetente egyszer legalább összejártuk a környező magaslatokat, a Budvárt, Szarkakőt, Rez-tetőt és nagyokat kirándultunk, gombásztunk az erdőkben, ma nem merünk lassan a házból se kimenni, mert sosem lehet tudni, épp az udvarunkon találjuk szembe magunkat a medvével. Irigylem Svájcban élő barátnőmet, aki nagyokat túrázik a hegyekben, teljesen zavartalanul. Évek óta folyamatosan napirenden van a medvetéma, már nagyon régen baj van, kongatják a vészharangot, de valahogy nem történt semmilyen pozitív változás, sőt, egyre rosszabb lett a helyzet. Tavalyi adatok szerint huszonnyolc helyett háromszáznegyvenkét medve él 110 ezer hektáron, noha egy medvének ezer hektár erdőre, élőhelyre lenne szüksége ahhoz, hogy saját magát fenntartsa, ne öljön állatokat, ne egye meg a gabonánkat… Egyébként mintegy 6000–6600 barnamedve él az ország területén, ez az európai országok összességében (Oroszországot kivéve) élő egyedszám 35–40 százalékát teszi ki. Románia az Európai Unióval szemben tett populációmegőrzésre vonatkozó vállalása szerint az optimális egyedszámnak 4000 körül kellene lennie, amely az ország, azon belül a Kárpátok vonulatának 69 000 négyzetkilométeres erdős területét élőhelyként foglalja el. Ehhez képest jóval több medve él közöttünk, jelenlétüket immár nap mint nap tapasztaljuk. Meg kellene próbálnunk háziasítani, ha már mindenképp együtt kell élnünk velük.

Nagyálmos Ildikó