borús égbolt
Együtt a kék ég alatt
A trianoni békediktátum utáni, s a szabadságunk elvesztését követő századik esztendőben, egy olyan időben, amikor óva intenek a közösségi megemlékezéstől, a gyepesiek – ha még elszántabban akartak volna, akkor sem tudnak ennél nagyobb tömegben megjelenni – összesen negyvennyolcan jelentek meg a tegnap délben tartott megemlékezésen. Negyvennyolc ember. Negyvennyolc jelkép. És negyvennyolc élő-égő lélek-fáklya.
A vasárnap tizenegy órakor kezdődő ünnepségre megérkezett a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok egy szakasza, amelynek legénységi és tiszti állománya helyi és környékbeli illetőségű, majd a lovasok a gyülekezet jelen lévő tagjaival közösen vonultak az első világháborús emlékmű elé, ahol közös imával kezdődött az ünnepség. Bardócz-Tódor András, az egyházközség lelkésze Ézsaiás könyve 41. fejezetének 13. versét idézve szólt a megjelentekhez: „Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és azt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!” Rövid beszédét az 1920. június 4-én történt országcsonkolás fájó emlékét idézve indította, majd hangsúlyozva a mindenkori talpra állás fontosságát, azzal a biztatással folytatatta, hogy ma is, amikor a körülmények majdnem ellehetetlenítik az együttlétet, nekünk az a feladatunk, hogy megkeressük, megtaláljuk és formáljuk az emlékezés alkalmait. Fogjuk meg valóságosan és szimbolikusan is egymás kezét, hogy erősebben érezzük az Úr jobbjában rejlő erőt.
A szabadtéri rendezvény és annak kijelölt helye méltó környezetet biztosított a szabadban, hiszen egyúttal tisztelegtek a mindenkori hősök emléke előtt is, akik életüket áldozták azért, hogy ma itt lehessünk. Elhangzott a Nemzeti dal, majd Kossuth-nóták és székely katonaénekek előadása után – amelyet a helyi vegyes kar és a közönség együtt fújt a lelkésszel és a huszárokkal – sor került a nemzeti színű szalagokkal díszített koszorúk elhelyezésére. A huszárok, az énekkar és az egyházközség képviseletében a lelkész, valamint László Lajos gondnok – aki ez alkalommal civilben vezényelte a huszárokat és egyúttal a rendezvény házigazdájának szerepét is ellátta – helyeztek el egy-egy koszorút az emlékoszlopon, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Az esemény a parókia kertjében, a szeretetotthon melletti filagóriában ért véget, ahol a híveket és a vendégeket szerény ebéd és ital várta. A tiszteletes bejelentette, hogy amíg a koronavírusos fertőzések megfékezése végett életbe lépett óvintézkedések tartanak, és az időjárás is lehetővé teszi, itt, az Isten által alkotott nagyobb templomban, a szabad ég alatt fogják tartani az istentiszteleteket, és keresik majd azokat a lehetőségeket, amikor ismét együtt lehetnek imádkozásos és közösen eltöltendő egyéb alkalmakkor is.
Simó Márton
