Egyre többen vannak várólistán
Havonta 35 gyermek vesz részt Csíkszeredában az Authelp Egyesület által szervezett különböző fejlesztő foglalkozásokon, várólistán további nyolc gyermek van. Ahhoz, hogy valamennyi igénylőt tudjanak fogadni, újabb csoportot kellene indítani, ehhez azonban nem rendelkeznek elegendő hellyel.
Mint már beszámoltunk róla, tavaly kinőtte a József Attila Általános Iskolában működő, 18 gyermek befogadására alkalmas központját a csíkszeredai Authelp Egyesület, új székhelyükön már 35 gyermekkel foglalkoznak és további 8 autista óvodás vár arra, hogy bekerüljön a csoportok egyikébe.
Nagyobb tér kell az autista óvodásoknak
Kinőtte a József Attila Általános Iskolában működő központját a csíkszeredai AutHelp Egyesület. A tizennyolc autista gyermek befogadására alkalmas helyszínre ebben a tanévben is harmincöt speciális nevelésű igényű kiskorú jár, köztük óvodáskorú gyermekek is. A tervek szerint a Napraforgó Napközibe és a Micimackó Óvodába költöztetik őket a jövőben.
Idén a két óvodáscsoport költöztetését és a meglévő csoportok bővítését tervezik. Antal Ildikó, az egyesület vezetője közölte, októbertől gyógytornász is segíti az autista gyermekek fejlesztését. Mint mondta, az elmúlt 16 évben nem volt erre példa.
A várólistával kapcsolatban megjegyezte, csak akkor tudják megoldani, hogy minden gyermek bekerüljön, ha újabb csoportot indítanak, hangsúlyozva, hiába lesz végzős idén is, két diák helyébe nem érkezhet nyolc óvodáskorú gyerek.
– Leginkább kisebb gyerekekkel jelentkeznek a megüresedett helyekre
– fűzte hozzá Antal Ildikó.
Mint mondta, három új óvodás érkezett szeptembertől a foglalkozásokra, amelyeket tíz gyógypedagógus, egy gyógytornász és két gyermekgondozó felügyel. Az egyesület csak a gyermekgondozók bérét állja, a tizenegy szakember a tanfelügyelőség alkalmazásában áll.
– Mindez nagy segítség az autistákat segítő és fejlesztő, nonprofit szervezet számára
– jegyezte meg a szervezet vezetője.
Az Authelp Egyesület idén újraindítaná a zeneterápiás foglalkozásokat.
– Jelenleg egy volt munkatársunk önkéntesként tart zenés foglalkozást a gyermekeknek, az alternatív fejlesztéseket igénylik az autista fiatalok, gyerekek. A New Life Therapy Sportegyesülettel is jó a kapcsolatunk, itt állatasszisztált foglalkozásokat tartanak önkéntes alapon sérült gyerekeknek, de Csíkszentsimonban, a Szent László lovardában is gyakran jártak lovas foglalkozásra
– közölte Antal Ildikó, kitérve arra is, hogy sok szülő jelezte, gyermekük viselkedése sokat javult a foglalkozásoknak köszönhetően.
Az Authelp Egyesület vezetője abban bízik, hogy idén még több fejlesztésben részesülhetnek a speciális nevelési igényű gyermekek, ugyanakkor hálás mindazoknak, akik 2024-ben bármilyen módon támogatták a nonprofit segítő tevékenységeket.
– Külön öröm, hogy Ferencz-Salamon Alpár, a József Attila Általános Iskola igazgatója létrehozta a Puzzle-díjat, amit tavaly először olyan autista végzős diákoknak adtak át, akik rendszeresen jártak iskolába és kiemelkedő eredményt értek el. Tavaly két 10. osztályos diákunk volt, akit díjaztak
– emelte ki Antal Ildikó.