erős felhőzet
Egyre nagyobb autókkal
Mind nézegetem az autóparkot Udvarhelyszéken. Ahogy járok itt körbe, jobbra-balra a kies vidéken. Jobb. És más. Pár éve még divatban volt a leharcolt VW Golf, az Opel Corsa, talán az Omega is, meg a Suzuki Swift, de ma már teljesen más gépkocsikat használnak a véreim.
Ahogy elérhetővé váltak a nagyobb – külföldön vagy a magánszférában szerzett jövedelmek –, ahogy nagyobb a rálátásunk a „luxusra”, az nekünk is mindjárt kell… Ugye, ott vannak az amerikai filmek. Teljesen természetes, ahogyan az ötvenkilós fehérnépek kisteherautókkal, városi terepjárókkal furikáznak odaát a prérin meg a sztrádákon. Nem láttam én sem ezekben a mozikban a kicsi kelet-európai népautókat. Talán VW Bogarat néha, esetleg egy-egy Autobiachit, de azok használatához már külön mánia kell. Állítólag büntetővám van a klasszikus európai autókon, és előnyben részesülnek a helyi márkák. Bár újabban a gyártók, tulajdonosi rétegek összekeveredtek. Ami ott menő volt, annak európai konszernek a többségi részvényesei. Az ittenieknek meg ottaniak. Annyira „megkisebbedett” a világ, hogy ez a fele is összevegyült a piacnak… Aztán a távol-keletiek. Ma már nem Japán, nem Dél-Korea számít járműipari óriásnak, hanem Kína és India. Ennek a két hatalmas népességű államnak nagyobb az elitje és a gép-igénye, mint a vén Európának. A bollywoodi filmeken is hatalmas autócsodákat láthatunk viszont. Hát még az egyre gyakoribb kínai mozikban!
Szóval – hiába mondjuk, hogy nem kellenének ezek a kéttonnás monstrumok a helyváltoztatáshoz – valahogy fallikus szimbólummá váltak. A nagy és modern autó jelképe a potenciálunknak, hogy mik és kik vagyunk. Túlfogyasztó felelőtlenek…
A közelmúltban kétségbeesetten igyekeztünk visszafogni nálunk a búcsús szentmise idején a templomunk körüli parkolási kedvet. Alig sikerült. A „sima” vendégeket mellékutcákba tereltük, hogy legalább elférjenek a fontosabb, meg az egyházi és civil vezetők a templom fala és a cinterem környékén. Mind a két gépkocsipark illusztris volt! Mi magunk, a családdal két és fél darab autón érkeztünk. Nagyon rosszul esett, hogy a nyári dögmelegben ötszáz métert kellett gyalogolnunk. Azon a rövidke úton, amelyen még kurtítva – a kicsi sikátoron haladva – háromnegyed tizenegy és a beharangozás közt anno nyolcvanéves nagyanyám is pihegés nélkül végigsietett, töredelmes lélekkel, áhítatra igyekezvén.
Simó Márton
