Egyháztámogatási és műemlékvédelmi programokat hirdettek meg

HN-információ
Idén is meghirdette Hargita Megye Tanácsa az egyháztámogatási és műemlékvédelmi programját. A kiírás keretösszege négymillió lej, a pályázatokat április 6-ig várják elektronikus formában. Többek között templomok és más egyházi épületek javítását, illetve ezek fenntartási és működési költségeit támogatják. Fokozatosan növekedett az egyháztámogatási program keretösszege az elmúlt években. Tavaly rekordméretű támogatásokat biztosított Hargita Megye Tanácsa. – Intézményünk egyik prioritása a közösségépítés, ebben az egyik legkiemelkedőbb helyet a történelmi egyházak foglalják el. A pályázati programokon keresztül több egyházi és műemlékvédelmi épület támogatását biztosítjuk minden évben – hívta fel a figyelmet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a hétfő délután tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a faluképvédelmi program keretében várják azoknak a megyében dolgozó építészeknek a jelentkezését, akik szeretnék tanulmányokkal és felmérésekkel segíteni egy teljes megyei értékklaszter összeállítását. A programra háromszázezer lejt biztosítanak. Erre március 31-ig van lehetőség. – Kiemelten fontos erre figyelmet fordítani, évről évre többet is teszünk érte, hogy lehetőleg ne épüljenek tájidegen épületek, melyek rombolják a település arculatát. Emellett a megyei tanács a régészeti programban 120 ezer lej, míg a műemlékvédelmi programban egymillió lej támogatást biztosít – mondta az elnök. Hargita Megye Tanácsa minden évben jelentős összegekkel támogatja a történelmi egyházakat, akárcsak az épített örökség megőrzését. Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke a pályázatok kapcsán megjegyezte, hogy idén a korszerűsítésekre fordított összeg négymillió lej lesz, tavaly erre a célra öt és fél millió lej állt a történelmi egyházak rendelkezésére. Kiemelte, hogy Udvarhelyszéken 26 önkormányzat közel 126 kistelepülést igazgat, és szinte mindegyiken van korszerűsítésre vagy éppen restaurálásra váró egyházi épület. – Hargita megye egyedülálló abból a szempontból, hogy három székből áll, illetve unitárius, katolikus, református, evangélikus és ortodox egyházépületek egyaránt megtalálhatók itt. Mindenki igyekszik pályázni, az arányok évente változnak, de előfordul, hogy egy-egy esetben átengedik a helyet a prioritást élvező pályázatnak – mondta a műemlékvédelemért felelős alelnök. A pályázatokkal kapcsolatban Zonda Erika vezérigazgatónál lehet érdeklődni, illetve az info@hargitamegye.ro ímélcímre várják a benyújtott pályázatokat, a leadási határidő: április 6.

Vlaicu Lajos



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!