Minden kezdet nehéz, tartja a mondás. S ez való igaz, hiszen az ismeretlennel nehéz nyugodt szívvel szembenézni. Arról viszont kevés frappáns kézikönyv szól, hogy miként kell jól befejezni a dolgokat. Kicsit talán mind esetlenek vagyunk a búcsúzás pillanatában, és nehezen találjuk a szavakat a mondat végén várakozó pont előtt. Azt azonban jól tudjuk, hogy hiába halmozzuk a vesszőket, előbb-utóbb a mondandónk végére érünk. Amikor több mint két évvel ezelőtt először jelent meg írásom a Hargita Népe hasábjain, nem tudtam, mire számítsak. Bizonytalan voltam, és magam sem hittem el azt, hogy lesznek olyan elvetemült olvasók, akik időt szánnak a nevemmel szignózott cikkek böngészésére. Aztán megérkeztek az első visszajelzések, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy a csíksomlyói pápalátogatás részleteiről tudósítok. Na jó, ez azért nem ment olyan gyorsan. Voltak nehezebb napok, elkerülhető bakik, amelyeket nem kerültem el, figyelmetlenségből elkövetett névátírások, kihagyott hosszú kötőjelek és indokolatlan bővített mondat használata. Mára már tudom azt, hogy a kevesebb néha többet jelent, semmit nem kell kihangsúlyozni (mert nem lehet), és kapásból felsorolom a „közölte” ige összes szinonimáját. Mostanra talán körvonalazódott az olvasók számára, hogy a fenti nosztalgikus összefoglaló nem egy kéthetes nyaralást előlegez meg. Jelen állás szerint hosszabb időre elköszönök a Hargita Népe előfizetőitől, és mindazoktól, akikkel újságíróként kapcsolatba kerültem az elmúlt hónapok során. Ezt a villanást – amely még nem a pont a mondat végén – tekintsék könyvjelzőnek, és ha lehet, ne felejtsék el azt, hogy hányadik oldalnál hagyták abba a lapozást. Köszönöm a kritikus és a kevésbé kritikus olvasóknak, az egyházi és a világi személyeknek az elmúlt két évet, de legfőképpen a kollégáknak jár a hála, akikkel az álmos reggeleken is lehetett nevetni, akik elnézték a késéseimet, és akikkel együtt fedeztük fel a perecek életmentő mivoltát! Még találkozunk! Keresztes Bea