borús égbolt
Egy szál gatyában
Hiányérzetem van lassan egy hete. Körülnézek a hírportálokon, és azt látom, hogy még mindig az adóreform miatt áll a bál, újabban pedig Dragnea és a DNA frigye került fókuszba. Holott a mítosz szerint már történnie kellett volna valami ántimagyarnak, ami elviszi a show-t. Egy környezetéből kiragadott, húsz évvel ezelőtti „Erdélyt vissza, mindent vissza!” kurjantás, valami miccses ügy, netán zászlócirkusz, december 1-jét gyászoló, románnak semmiképp sem alkalmas magyarok… Ilyesmi.
De hát nem. Tüntetések, indulatos nyilatkozatok, korrupciógyanú és korrupció, felháborodás minden oldalról. Ismét. Emlékszem, néhány hónapja hozzá nem értők társaságában – beleértve magamat is – találgattuk, hogy mi lesz ebből. Régóta várt apróságok és meglepetésszerű nagy lépések történtek, látszólag a semmiből. Idetartozik sok más mellett a mértéktelenül nagynak tűnő fizetésemelések sora, vagy akár az egyetemisták ingyenes vonatoztatása, és mostanság is az EU-ban élen járó GDP-arányos gazdasági növekedéstől volt hangos a sajtó – no meg attól is, hogy itt bizony buktatókra készülhetünk.
Megannyi nagyszerű intézkedés, amely mintha meghaladná az ország képességeit. Magyarán: attól tűnt hiteltelennek ez az egész, mert távol áll tőlünk az az érzés, hogy Románia ennyire jó irányba haladna. Ráadásul úgy, hogy a kormánypárt futószalagon gyártja a minisztereit – mert a szavatossági idő meglehetősen rövid a bizalmatlanság miatt –, és találgatások tárgya, hogy a miniszterelnök vagy a kormánypárt elnöke kormányozza az országot. Az sem mellékes, hogy korrupciós esetek gyanúja lengi be a légkört, ennek ellenére sem érzik kényelmetlennek a mindennapokat. Legalábbis nem eléggé ahhoz, hogy európaiként a szegre akasszák a kalapot és félreálljanak.
Az államvezetés jóléti törekvéseinek díszlete mutatós, és a szavazóközönség figyelmét hatékonyan elvonja magáról a színdarabról, a színjátszásról. Ez is egy sajátos művészet, de a múzsa előbb kéjsóváran csókolgatta az ihletett kormányzást, most pedig úgy tűnik, hogy levetkőztette, és nem tetszett neki, amit látott. Jön a tél, a múzsa által cserbenhagyott kormányunk pedig egy szál alsógatyában vacoghat, mert még a szeretet sem fűti.
Izgatottan várom, hogy mi lesz ebből. Újabb „másodrangú” fejek hullása, esetleg újabb másodrangú fejek első rangúvá emelése Tudose, netán Dragnea helyébe? A repülőtéri csomagfelvételre emlékeztet ez az egész szociáldemokrata manőverezés: a hosszú, kanyargó szalagon érkeznek a „minisztercsomagok”, valamennyi előtérbe kerül, és néhány kivétellel valamennyit rögtön elkapkodnak. A PSD sorra mutatja be a koponyáit, de a második körre a legtöbbjük kiesik a játékból.
Jól mutatja ez a miniszterelnöki fogócska, hogy nem tudnak fantáziát vinni a darabba, csakis a díszletet cserélgetik. Azt hiszem, más nem is maradt nekik. Nincs alternatívája ennek a játékszellemnek, amelynek jegyében félévente – szinte-szinte csak informatív jelleggel – bemutatnak egy-egy új miniszterelnököt. Maradna ez 2020-ig? Ebben a felállásban ünnepelnek centenáriumot? Végül is érthető, mert ez legalább őszinte lenne: ez egy ilyen ország, ilyen vezetőkkel, ilyen százéves évfordulóval.
Mítoszromboló leszek: szerintem nem igaz, hogy a botrányos törvényekről és a még botrányosabb törvénytelenségekről szándékosan a magyar kártyával vonnák el a figyelmet. Szegény magyar kártyát a legjobb szándékkal sem tudnák olyankor előhúzni, amikor éppen nincs valami cirkusz. A magyar kártya időről időre visszatér, de a felfordulás örök. Elkerülhetetlen.
Kovács Hont Imre
web.jpg)
