Hirdetés

Egy sikerre az elődöntőtől

Az Erste Liga alapszakaszának győztese, a Budapest Jégkorong Akadémia HC biztosította be először helyét az elődöntőben, őket pénteken követheti a Gyergyói HK. A Ferencváros négy meccs után 3–1-re vezet, és szombaton a zöld-fehérek is elődöntősök lehetnek, míg a Brassói Corona visszavette pályaelőnyét, és 2–1-re módosította az állást a Csíkszeredai Sportklubbal szemben.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 2 perc
Egy sikerre az elődöntőtől
Visszavette pályaelőnyét a Corona. Meggyőzőbb volt a brassóiak csütörtöki játéka Fotó: László F. Csaba

A Gyergyói HK dolgát csütörtökön sem tudta nagyon megnehezíteni az Acélbikák Dunaújvárosban: a vendégek mindhárom játékrészben kétszer vették be a házigazdák kapuját, a vendéglátók viszont csak a második harmadban értek el gólt.

Akárcsak Dunaújvárosban, úgy Székesfehérváron is 6–1-es vendégsiker született, itt viszont pontot tettek a felek a negyeddöntőre: az alapszakasz-győztes Budapest Jégkorong Akadémia HC söpréssel jutott be – elsőként – az elődöntőbe.
Budapesten a Ferencváros szerda után csütörtökön is legyőzte a DVTK Jegesmedvék csapatát, így a zöld-fehérek egy sikerre vannak az elődöntőtől, ezt szombaton, Miskolcon érhetik el.
Miután hétfőn Brassóban elvette a Corona pályaelőnyét a Sportklub, csütörtökön este vissza is adta azt a Cenk alattiaknak, így a barcaságiak immár 2–1-es állásról várják a péntek esti folytatást.

Eredmények
Erste Liga-negyeddöntők:
Dunaújvárosi Acélbikák – Gyergyói HK 1–6 (0–2, 1–2, 0–2). Gólszerzők: Ödman (36.), illetve Vincze P. (13.), Sylvestrte (16., 21.), Bodó (24.), Trancă (47.), Kozma (60.). Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–1 a GYHK javára. A párharc negyedik meccsét ma 19.30-tól rendezik Dunaújvárosban.
Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona 2–5 (1–1, 0–2, 1–2). Gólszerzők: Becze (5.), Stach (43.), illetve illetve Schaber (16.), Valhar (35.), Domingue (38., 60.), Van Wormer (56.). Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–1 a Corona javára. A párharc negyedik meccsét pénteken 18.30-tól a Vákár Lajos Műjégpályán, míg az ötödiket vasárnap, ugyancsak 18.30-tól Brassóban játsszák.
Ferencváros – DVTK Jegesmedvék 3–2 (1–0, 2–1, 0–1). Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–1 a FTC javára. A párharc ötödik meccsét szombaton 15.05-től, Miskolcon rendezik.
FEHA19 – Budapest Jégkorong Akadémia HC 1–6 (1–3, 0–2, 0–1). Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot 4–0-ra a BJAHC nyerte.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!