„Egy kudarc…”
Dacian Cioloș kormányfő a minap az egyik kereskedelmi hírtelevíziónak a következőket nyilatkozta: „Azzal szemben, amit elképzelt Costea miniszter asszony, amikor előállt az egységes bérezési törvény gondolatával, a mostani tervezet egy kudarc… Nem mondanám, hogy teljes kudarc, mert valamit megkezdtünk…”. Hozzáfűzte azt is, hogy a jogszabálytervezetet nem lehetett finalizálni azon adatbázis hiányában, amely tartalmazta volna a közigazgatásbeli összes bért. Állítása szerint most már rendelkeznek a szükséges adatok több mint 90%-ával. Továbbá utalt arra is, hogy a közszférai bérezés összefügg a közigazgatás reformjával is, de arra nem kerülhetett sor, mert kormánya nem élvezte a parlamenti pártok támogatását.

