Vannak az életben olyan dolgok, amire azt mondjuk: részt kell venni, ott kell lenni, mert elmondani nem lehet. Ilyen a természetjárás, a gyalogtúra is, még ha a közeli Csíki-havasok, a Pogány-havas is a cél. Ez az az érzés, melyet a tanítványaimnak át szeretnék adni, kihasználva az Iskola másként hetének lehetőségét is. Fogalmam sincs, hányszor jártam fel az 1951 m-es csúcsra, utána leereszkedve Szépvízre vagy a régi úton vissza a műúthoz. Elbűvöl mindig a varázsa. Mindig más arcát mutatja. Egyféleképpen látod reggel, másképp estefelé. Szelíd, hívogató napsütéses időben, haragos, amikor a felhők rátelepednek, s szitál a hó. Mintha azt mondaná: vigyázz, mert itt én vagyok az úr! Te csak látogató vagy! Pedig főleg télen szeretem meglátogatni. Van benne egy kis kihívás. De ilyenkor árulja el, hogy kik lakják. Jár-e a farkas, a vaddisznó, sok-e a nyúl, a róka, az őz. Sokszor az élmény, ha gyerekekkel vagyok. Mintha valami ősi ösztön jönne felszínre a csapatban: a libasorban való hótaposás, a nyomok olvasása, a tűzgyújtás, a szalonnasütés. S körülöttünk a hóval borított hegyek. És amint már mondtam, a hegy mindig valami újat mutat meg magából. Tavasszal a természet ébredésekor másfajta gazdagságot látunk. És ebben volt része a több mint száz gyereknek április vége felé. Növények, állatok, helyismeret. Friss levegő, szabad tér és záporozó kérdések. Ilyenkor példaképem és barátom, Pomjánek Béla mondása jut eszembe: a gyermek egy kirándulás alatt többet tanul, mint az iskolában egy hónap alatt. Igen, ez az alapja, ez kellene legyen, az oktató-nevelő munkának. Az élményszerű ismeretszerzés, a gyerekközpontú módszer. És az történik egy ilyen foglalkozáson. Koncentrált ismeretszerzés biológiából, történelemből, földrajzból, hagyományőrzésből. Megspékelve természetszeretettel és egészséges életmódra való neveléssel. Mi, pedagógusok, szülők, gyerekek tudnánk azt a bizonyos „hogyant”. A döntéshozók vajon mikor jönnek rá? Lakatos István, Csíkszereda