Hirdetés

Egy emberélet – könyvben

HN-információ
Az idén 84 éves dr. Hajdú Dezső csíkszeredai ügyvéd életútját, visszaemlékezéseit tartalmazó kötetet mutatnak be holnap Csíkszeredában, a Sapientia EMTE nagyaulájában. A kötet egyik szerzője maga Hajdú Dezső, az ő visszaemlékezéseit egészíti ki Balog Lászlónak, a Sapientia könyvtárigazgatójának a neves ügyvéddel készített mélyinterjúja. [caption id="attachment_18970" align="aligncenter" width="1019"]ARP_5532 Balog László és Hajdú Dezső. Mikrotörténelem Fotó: balázs Árpád[/caption] Nem foglalkoznak eleget a város helytörténészei a még élő személyiségekkel, és ezt mindig utólag, távozásuk után bánjuk – véli Balog László történész, magyar-történelem szakos tanár, a Sapientia egyetem könyvtárigazgatója. Azt mondja, Hajdú Dezső ügyvéddel gyakran a városban, séta közben találkozott, tudta róla, hogy gazdag életút áll mögötte, így mikor az idős jogász azzal állította meg, hogy megírta a visszaemlékezéseit, lehetne-e azzal valamit kezdeni, azonnal igennel válaszolt. Így született meg a Visszaemlékezések címet viselő kötet, amelyben helyet kapott egységes egésszé formálva az a 25 mélyinterjú is, amelyet Balog László készített a visszaemlékezővel. Ezek az interjúk főleg olyan kérdéseket taglalnak, amelyekről Hajdú Dezső a visszaemlékezéseiben nem írt, vagy nem tért ki rájuk hangsúlyosan, így az interjú és a visszaemlékezések szervesen kiegészítik egymást. Ezekhez adódik még néhány, Hajdú Dezső által jegyzett szaktanulmány vagy a Hargita Népe egykori kalendáriumában közölt cikke, illetve az az interjú, amelyik négy évvel ezelőtt, a nyugdíjba vonulásakor készült vele, és amely szintén a Hargita Népe hasábjain jelent meg akkor. „Izgalmas időutazásra hívja olvasóit ez a könyv. Dr. Hajdú Dezső bíró/ügyvéd gazdag életének mindennapjaiba/ünnepeibe/örök gyászába egyaránt betekintést kapunk. Életösszegző jelleggel íródott/szerkesztődött e kötet, élete alkonyán – fogalmazott Balog László a kötet előszavában. – Ami most megjelenik, műfajilag mikrotörténelem, amely Hajdú Dezső személyes életútján keresztül a korszak lenyomatát is tükrözi – nyilatkozta lapunknak Balog. Hajdú Dezső ügyvéd ezelőtt négy évvel, 80 évesen vonult nyugdíjba. Azt mondja, nálánál idősebb ügyvéd még egy él a megyében – igaz, csak két hónappal idősebb –, Székelyudvarhelyen. A visszaemlékezéseit nyugdíjazása után kezdte írni, abban bízva, hogy a dédunokáinak majd lesz idejük elolvasni. – Remélem, nekik majd lesz idejük. Mert azt látom, hogy az unokáimnak, ebben a rohanó világban semmire sincs – mondta féligmeddig viccesen Hajdú Dezső. És ha már az unokáknál tartunk, a kötet színfoltja egy, az idős ügyvéd rezidens orvos unokája által a nagyapjáról írt vallomás, ez zárja a közel 400 oldalas kötetet. A mintegy 64 oldalt kitevő színes képanyag pedig végigköveti a teljes életút állomásait három megyén és több településen át. Hajdú Dezső és Balog László: Visszaemlékezések című kötetét Csíkszeredában mutatják be holnap 17 órától a Sapientia egyetem nagyaulájában. Tulajdonképpen ez lesz az egyetlen bemutatója a könyvnek, hiszen – lévén, hogy az idős ügyvéd korosztályának már alig-alig élnek képviselői azokon a helyeken, ahol ő élete során megfordult – Hajdú Dezsőt leginkább már csak Csíkszeredában ismerik, és ehhez a városhoz köti fő életműve is, ugyanis itt dolgozott bíróként, jogtanácsosként, ügyvédként évtizedeken át. Forró-Erős Gyöngyi


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!