Hirdetés

E-Star vs. Gyergyószentmiklós önkormányzata

HN-információ
A több hónapja tartó huzavona és levelezés után tárgyalóasztalhoz ült az E-Star távhőszolgáltató a gyergyószentmiklósi önkormányzattal. A zárt ajtók mögött zajló megbeszélésen viszont semmilyen döntés nem született a vitát kirobbantó tervezett áremelés ügyében, bár a tanácsosok előrelépésnek tekintik azt is, hogy az E-Star megjelent a tárgyaláson. Időközben a Közszolgáltatásokat Szabályozó Országos Hatóság (ANRSC) is jelezte, hogy jövő hét folyamán hajlandóak fogadni Gyergyószentmiklós küldöttségét. 05_estar [dropcap]Z[/dropcap]árt ajtók mögött tárgyalt Gyergyószentmiklós önkormányzata az E-Star távhőszolgáltatóval a szerdai, soron kívüli tanácsülést követően. Mint ismeretes, a két fél között amiatt alakult ki konfliktushelyzet, hogy a gyergyószentmiklósi tanács nem fogadott el egy határozattervezetet, amely a távhőszolgáltatás árának mintegy 7,5 százalékos emeléséről szól. Előzmények A határozattervezet háromszor került napirendre az elmúlt hónapokban, két alkalommal nem kapta meg az elfogadásához szükséges szavazatszámot, az augusztusi tanácsülésen pedig egyszerűen levették napirendről. Eközben a szolgáltató többször is szerződésbontással fenyegetőzött levélben, és vaskos kártérítési követelést helyezett kilátásba, amennyiben nem fogadják el az ANRSC által is láttamozott új távhőárat. Az önkormányzat mindkét frakciója egyhangúlag az áremelés ellen van, nézeteltérés a két oldal között csupán annak kivédési módozatából adódott. Nagy István jegyzőnek sikerült közelítenie a két frakció álláspontját azzal, hogy miután áttanulmányozta az üggyel kapcsolatos teljes dokumentációt és levelezést, hivatalos levélben találkozót kért az ANRSC-től. A jegyző véleménye egyébként az, hogy az E-Star úgy akar kivonulni a városból, hogy a szerződésbontás ódiumát és következményeit az önkormányzat viselje. Ugyanakkor úgy véli, az új ár kiszámításakor legalább két árképző tényező esetleges, többek között hasraütés-szerűen határozták meg az amortizációs költséget, de az E-Star által emlegetett 18,7 százalékos veszteség is egy olyan árnövelő tényező, amit a szolgáltató „le szeretne nyomni az önkormányzat torkán”. Várják a dokumentumot A szerdai megbeszélés kapcsán mindkét frakció eredménynek tekintette már azt is, hogy az E-Star képviselői ez alkalommal elfogadták a meghívásukat. Ugyanis az önkormányzat többször is próbált párbeszédet kezdeményezni a szolgáltatóval, de az sosem jelent meg a hívásukra. Érdeklődésünkre mind Simon Katalin, az MPP-frakcióvezetője, mind Bányász Lehel, az RMDSZ képviselője elmondta, érdemben csak akkor tudnak bármit is mondani, miután lezajlott az E-Star napokban esedékes közgyűlése, illetve miután sikerült áttanulmányozniuk azt a dokumentumot, amit az E-Star képviselője a megbeszélésen felolvasott. – Több mint ötven törvényparagrafust sorakoztattak fel abban a dokumentumban, amit válaszként írtak Nagy István jegyző felvetéseire, ezt előbb tanulmányoznunk kell – mondta Bányász Lehel, kifejtve, most elektronikus formában várják a dokumentumot. Az ANRSC-vel is tárgyalnak Simon Katalin összetettnek ítélte meg a helyzetet, azt viszont pozitívumként értékelte, hogy született egy olyan egyezség, miszerint a szolgáltató és az önkormányzat közösen foglalkozzon az üggyel és így próbáljanak megoldást találni. Nagy Zoltán alpolgármester érdeklődésünkre kifejtette, hogy a város és a szolgáltató közötti szerződés felbontását nem tartja megoldásnak, de bízik abban, hogy a mai közgyűlést követően tájékoztatni fogják az önkormányzatot a várost érintő kérdésekben. Ugyanakkor azt is tudomásunkra hozta, hogy válasz érkezett a jegyző levelére, az ANRSC jövő héten fogadja Gyergyószentmiklós küldöttségét Bukarestben. A korábbi tanácsülésen egyeztetések értelmében a küldöttségben az alpolgármester, a jegyző és néhány tanácsos vesz részt. Az ügyben szerettük volna megszólaltatni az E-Start is, azonban lapzártánkig Bauer Andrea szóvivőtől csupán az a válasz érkezett, hogy pihenőszabadságát tölti, és a kérdéseinket továbbította kollégáinak. Jánossy Alíz


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!