Hirdetés

Emberségből jelesre vizsgáztak

HN-információ
Amikor Szent István királyunk jó tanácsokkal látta el Imre fiát, azt tanácsolta, hogyha majd Imre trónra fog kerülni, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű, fogadja be és engedje meg letelepedni közéjük, mert mint mondta fiának, egy virágcsokor is annál szebb, minél többszínű virág alkotja. Sajnos, ezt fia nem érhette meg, de a Szent István által megfogalmazottak mai napig nem veszítették értéküket. Mindezt azért fogalmaztam meg, mert konkrét példával tudom alátámasztani. Falunkban, Alsóboldogfalván, majdnem 20 évvel ezelőtt hivatali beosztásánál fogva szomszédomba költözött Moldvából Bălin Ioan és kedves felesége Crina. Már az első pillanattól kezdve beilleszkedtek falunk közösségébe, annak ellenére, hogy Moldvát sem felejtették el. Itteni becsülettel végzett munkájuk árából otthon, Moldvában az innen vitt tervrajz szerint szép családi házat építettek maguknak, s ha majd eljön az idő, haza fognak költözni Moldvába. De nemcsak velünk, közvetlen szomszédunkkal vannak jó viszonyban, hanem az egész faluközösség szimpátiáját elnyerték, mert igyekeztek elsajátítani a mi kultúráinkat is, nem kötöttek bele a szimbólumainkba sem, mondván, azok nem ártanak senkinek. Mindezt azért tettem közzé, mert emberségből is jelesre vizsgáztak. Mint a Hargita Népe közölte, a múlt évben nem csak a 80. évemet töltöttem be, hanem súlyos betegségen is átestem, amiből Isten segítségével kigyó- gyultam. Rá nemsokára a szintén 80. évében lévő feleségem az influenzából kétoldali tüdőgyulladást kapott, kórházba került. Így elhatároztuk, hogy bár falun élünk, az idén a veteményeskertünket nem ássuk fel, nem dolgozzuk meg. Egy április eleji napon kinézve a kertünkbe ott láttuk a Bălan házaspárt, amint ásnak és veteményeznek. Nagyon meglepődtünk, és hozzájuk menve mondták: nem nézhettük el, hogy a „vén” tanító kertje megműveletlenül maradjon. Kimondhatatlanul jólesett ez az emberséges gesztus, amelyet ezúttal is nagyon köszönünk, és javasoljuk az állandóan gyűlöletet szító személyeknek, legyenek azok bármilyen nemzetiségűek, hogy vegyenek példát a Bălan házaspárról. Azt is bebizonyították, hogy jobb egy jó szomszéd egy rossz testvérnél! Gálfalvi Gábor ny. ig.tanító


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!