Czigány Ákos és Néma Júlia alkotók BOX MAN című tárlata látogatható 2018. június 6. és augusztus 3. között a csíkszeredai Új Kriterion Galériában (Petőfi u. 4. sz.). A tárlat ma este 8 órakor nyílik. [caption id="attachment_70768" align="aligncenter" width="1000"] Czigány Ákos – Zarándoklat, 30 x 20[/caption] Kölcsönhatások, egymás folytonos inspirálása, a Másik párhuzamosan megszülető művein keresztül a saját alkotói világ formálódása. A Dobozember című kiállítást jegyző két alkotó, Czigány Ákos és Néma Júlia két egymástól igencsak különböző művészeti ágban, a fotográfia, valamint a kerámia médiumában alkot. A két ember (két művész) élete azonban összekapcsolódott, és művészetük is folyamatos párbeszédet folytat. A munkáik között fellelhető kapcsolatok megfogalmazhatók az egyes alkotások, műtárgycsoportok gondolati tartalmainak szintjén, valamint a művészettörténet szaknyelvén is. A műfajilag sokszínű anyagot – fotográfia, relief, plasztika, installáció – a konstruktivizmus és az absztrakció szellemisége hatja át, az egyes alkotásokat a geometrikus művészet hagyományainak továbbgondolása, redukált forma- és színvilág jellemzi, hiszen csupán a fekete és a fehér különféle árnyalataival találkozunk a kiállításon. Mindazonáltal a különböző műfajokban és formákban testet öltő ideák kivételes egységben jelennek meg a kiállítótérben. A közös bemutatkozás gondolata már korábban megfogalmazódott a művészekben: a Frankfurt am Mainban (D) megrendezett 2014-es kiállítást követően két évvel ezelőtt a veszprémi Dubniczay-palota Várgalériában mutatták be alkotásaikat, és a csíkszeredai tárlat is e két korábbi bemutatkozás nyomán jött létre. Az egyes alkotások egymás mellé helyezése, egymással való párbeszédük révén újabb jelentésrétegek bontakoznak ki, tehát maga a kiállítás egyfajta közös műalkotásnak tekinthető. Míg a kiállítás közös „mű”, addig az egyes műtárgyakat – egy tárgycsoport kivételével – mindig csak az egyik alkotó jegyzi. A felhasznált médium szempontjából mindkét művész megtartja az identitását, tehát ami fotó, az Czigány Ákosé, ami pedig porcelán és kőedény, illetve papírmunka, az Néma Júliáé. A tárlaton végigvonuló két vezérmotívum, a doboz és a ház legkülönbözőbb formákban való megjelenítései, valamint két fogalom felcserélhetőségére vonatkozó reflexió, a ház-mint-doboz, valamint a doboz-mint-ház elgondolás adják a kiállítás alapját. A motívumok, habár léptékükben különbözőek, lényegüket tekintve mégis hasonló fogalmak. Mindkettő egy-egy sajátos mikrokozmosz: a doboz egyfajta hordozható otthon, amelyben minden fontos kéznél van, míg a ház az ember otthona, amelyben életünk legtöbb idejét töltjük, ahol – mint egy nagy dobozban – összegyűjtjük a legkedvesebb tárgyainkat, így identitásunk egyik meghatározó tényezője. Ahol a legfontosabb a kényelem, az intimitás, az otthonosság. Czigány Ákos fotográfiáin ezeket az Otthonokat – házakat – látjuk, amelyek azonban minden esetben kívülről, csupán tűzfalaik révén elevenednek meg előttünk. Mégis, önmagukban is a személyességet és az emberi létezést idézik. Ez a személyesség az érzékeny porcelánt metsző, hajtó, tépő gesztusok absztrakt lenyomataként ölt formát Néma Júlia reliefjein. A hihetetlen technikai hozzáértéssel és precizitással formázott, a hullámkarton struktúráját és anyagát is felhasználó papírporcelán alkotásokon több síkon is megjelenik a doboz mint alaptárgy. A teljesen absztrakt konstrukciók egyszerre geometrikusan feszesek és költőien lebegnek, a kemény szögletesség és lágyság ellentmondásának feloldására téve kísérletet. Ahogyan a háznak, a doboznak is mindig van belseje, tartalma, és bennük az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy vajon mit rejthetnek. A hungarocell csomagolóelemeket átvilágító fotográfiák és e dobozok belsejének negatívját leképező kerámiák azonban csupán absztrakt formákat mutatnak fel. A doboz elveszti funkcionalitását, és már nem tartalmában, hanem önmagában, formaként érdekes. A doboz pontosan ezáltal, a tényleges „tartalom hiányának” erőteljes jelenléte révén válik műalkotássá. Doboz és ház kívülről szemlélve felidézheti a bezártságot, a kirekesztettség és megközelíthetetlenség különös érzeteit sugározva – másrészt azonban a fantáziavilág igazi táptalaja lehet, hiszen csak a képzeletünkön múlik, hogy mit találunk benne. Ahogyan Abe Kóbó japán író Dobozember (1973) című regényének főszereplője mondja: „Ahelyett, hogy kimásznék a dobozból, inkább belezárom az egész világot. Most éppen a világnak kell behunynia a szemét. És olyan lesz, amilyennek én képzelem. Ebben a házban el van rakva minden, ami árnyékot teremthet és kirajzolhatja a formát; a zseblámpától, gyufától és gyertyától kezdve egészen az öngyújtóig.” Dillmann Vanda