Ditró – Budapest – Ditró
Budapesten a Zeneakadémia adott otthont tegnap este a Kelemen László 60. születésnapja tiszteletére szervezett koncertnek. A hangverseny a Hagyományok Háza főigazgatójának életműve előtt tisztelgett, s zeneszerzői-szerkesztői munkásságából adott keresztmetszetet.
A székelyföldi, ditrói születésű Kelemen László nevét ma leginkább a kultúra területén végzett közéleti tevékenységével kapcsolatosan ismeri a nagyközönség. Közel két évtizede igazgatja a Hagyományok Házát, amely a teljes Kárpát-medencét felölelő hálózat révén az amatőr táncházmozgalom fontos támaszává vált. Azt már kevesebben tudják, hogy a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzés szakon végzett az 1980-as évek közepén, majd népzenészként – az Ökrös együttes tagjaival – járt be több kontinenst. Életének erről az időszakáról egy korábbi interjújában így vallott:
„Abban az időben már nem volt ’comme il faut’ a táncegyütteseknél feldolgozott zenét játszani. Barátaimmal megalapítottuk az Ökrös zenekart, amellyel bekerültünk a Bartók Táncegyütteshez. Korábban ez a zenei műhely úgy működött, hogy olyan neves zeneszerzők, mint Sári József zongorán kísérték, „korrepetálták” az együttest, és általában népdalfeldolgozások voltak repertoáron. A táncházmozgalom ezt a stílust gyökereiben változtatta meg, s eredeti zenét játszó bandákat alkalmaztak; már a próbákon is mi kísértük a táncosokat.”
A koncert ezt a több évtizeddel ezelőtti korszakot idézte, hiszen a hagyományos népzenei összeállítások mellett néhány saját szerzemény is megszólalt, többek között a hegedűre írt Szólószonáta Banda Ádám hegedűművész előadásában, valamint a Dal a kolozsvári fiúkhoz című kórusmű a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Vegyeskar tolmácsolásában. A fiatal népzenészek seregszemléje a táncházmozgalom generációkon átívelő folytonosságát jelképezte, megidézve a szülőföld emlékét és Kelemen legmeghatározóbb zenei élményeit Gyergyótól Kalotaszegig.