Hirdetés

Dárdai és a Hertha

HN-információ
Dárdai Pál először ismerte el, hogy szívesen látná csapatában a Leverkusentől tavasszal kitett bosnyák Emir Spahicot. A Herthát és a magyar válogatottat is irányító szakember elmondta, júliusban ismét beszél Michael Preetz klubigazgatóval a kettős feladatvállalásáról. „Júliusban ismét leülünk Michael Preetzcel, és majd együtt döntünk. Aki azt hiszi, hogy a Hertha nem fontos nekem, nem ismer igazán” – mondta Dárdai a Kicker csütörtökön megjelenő számának adott interjújában.Mint ismert, egyes német lapok a júniusi Finnország–Magyarország Eb-selejtező előtt biztosra vették, hogy az lesz Dárdai utolsó mérkőzése szövetségi kapitányként, de a szakember a találkozó után arra utalt, hogy a selejtezősorozat végéig mindenképpen maradna a magyar válogatott élén. Dárdai a lapnak adott interjújában arról is beszélt, hogy a Herthának a biztos bennmaradás érdekében meg kell változtatnia a játékát.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!