Csőlátásnak nevezi a köznyelv főleg a kezdő, gyakorlatlan gépkocsivezetők esetében azt a helyzetet vagy képességet, amikor a volán előtt ülő csakis nyílegyenesen előre tekintve képes szemlélni a közlekedési teret, így az úttest jobb és bal oldalán, a látótér félreesőbb részein közlekedőket, a mellékutcából kikanyarodókat, a járdán sétálókat, a kerékpározókat, avagy a zebrára hirtelen lelépő gyalogosokat nem veszi észre, mozgásukat nem veszi számításba. Aki sokat vezet, az jól tudja, a legtöbb veszélyforrás nem szemből, hanem oldalról, a figyelmen kívül hagyott apró, jelentéktelennek ítélt történésekből származik. A csőlátás viszont nem csak a gépkocsivezetők „betegsége”. A csőlátókhoz hasonlóan viselkednek azok a kisgazdák is, akik a romániai, székelyföldi mezőgazdaság alapját képezik. Csőlátásról tesznek tanúbizonyságot a valahogy megtermelem, aztán majd valahogy eladom hozzáállással. Csőlátásra vall a támogatás-megszerző hozzáállás is: abba vágunk, aszerint gazdálkodunk, amire valami vagy valaki nagyobb támogatást ígért, könnyebb, kevesebb feltételt szab, egyik esztendőről a másikra pár euróval többet folyósít. Idén fejőst, holnap húsmarhát tartok. Csőlátás és leegyszerűsített beletörődés a gyakran elhangzó megállapítás is, hogy a gazda munkájából úgyis csak a kereskedő, a kufár, a felvásárló él jól. Igazunkat látjuk hozzá a mondásban is, hogy aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni. A szűk látókör kialakulásáért ugyanakkor – bár mentségként nem szolgál – nem feltétlenül csak a gazdák okolhatók. Mert valóban igaz, hogy a gazdák látókörét, perspektíváját, önbecsülését, helyzetértékelését szánt szándékkal zsugorítják, szűkítik keretek közé a feldolgozók, felvásárlók. De azért, mert saját, profitmaximalizálási érdekeik érvényesítésére ez a legjobb módszerük, ez a legkönnyebb dolguk. A nyomottan tartható ár, a sakkban tartható termelő, az olcsó tej, szarvasmarha, juh vagy éppen pityóka felvásárlói oldalról csőlátású, kiszolgáltatott, s nem egyről kettőre haladni tudó gazdálkodókat kíván. A székely ember munkabírásáról, makacsságáról, nyakas természetéről híres, ami nagy erény, még akkor is, ha a nyakassága miatt az átlagosnál is ritkábban hajlandó beismerni tévedéseit. Tévedésből pedig – ha a mezőgazdaságban való boldogulás útjait keressük –, be kell vallani, elég sok van. Tévedés azt hinni, hogy a fiataloknak továbbörökített, zavaros tulajdonviszonyú nadrágszíjparcellák továbbosztása valaha is hatékony földműveléshez és tisztes megélhetéshez vezethet. Tévedés azt hinni, hogy a negyedjére, ötödjére egymás után visszaültetett saját vetőpityóka 4-5 tonnás hektáronkénti hozama olcsóbb és kifizetődőbb, mint a két-három évente frissített drága vetőmag 15-25 tonnás termése. Tévedés azt hinni, hogy az idei csapadékgazdag időjárás fölöslegessé teszi az öntözőrendszereket, tévedés azt hinni, hogy a tavalyi, a föld végéből is jó áron eladott zsákos krumpli idén is okafogyottá teszi az amúgy sem nagy számban levő válogató-, mosó-, csomagoló- és címkézősorokat. Tévedés a háromhetesen, százkilósan eladott borjú is, mert tévedés azt hinni, hogy a hizlalt, természetes legelőn és minőségi szénán hizlalt bikáknak – ha rendszeresen, kamionokat lehet megtölteni velük – nincs ára. Tévedés azt hinni, hogy tévedhetetlenségünknek nincs költsége és ára. A csőlátás óriási károkat tud okozni. A legnagyobb kárvallottak pedig maguk a gazdálkodók. Pedig immár Hargita megyében is nem egy kezdeményezés van, ami perspektivikus, ami előrevisz, ami végre már nem futóhomokra épült. Konkrét céljai és eszközei vannak, és konkrét, látható, tapasztalható eredményekkel. Minden példa viszont néhány gazda és/vagy néhány közbirtokosság, néhány önkormányzat összefogásával, szövetkezésével kezdődik. Mert ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy egy gazda sem befolyásolja a felvásárlási árakat, nem kelti fel termékeire a figyelmet a piacon. Ahogy pedig a gépkocsivezetők kellő rutin és magabiztosság birtokában a csőlátást idővel képesek elhagyni, úgy hiszem azt, hogy a saját és egymás tévedéseiből tanulva az összefogás kényszerét, szükségét és értelmét a székelyföldi gazdák is szégyen nélkül képesek vallani és vállalni.