Olykor mostohán bánunk szavainkkal, holott azok „eleven hangszekrények” (Kosztolányi Dezső), „ölnek és feltámasztanak” (Juhász Gyula), „lelkes lény minden szó” (Szabó Lőrinc), s még hosszan sorolhatnánk íróink, költőink – szavaink mesterei meghatározásait. Tamási Áron Szavaink becsülete című írásában leszögezi: „Olyanok a szavak, mint a hírnökök: mindazt a jót vagy rosszat elbeszélik, ami ott honol abban az országban, ahonnét jöttek. Azonban megfüröszthetjük őket, ha fáradtan érkeznek; rendes ruhát adhatunk nekik, ha rongyosak; s jó ételt, ha a szolgálatban elszigorodtak. S főleg üzenhetünk általuk, hadd mondják meg minden magyarnak, ahol szolgálatot hűséggel teljesítenek: becsüljetek meg minket, magyar szavakat, hogy egyértelmű és erős nemzeti lelkületet s igazságos magyar társadalmat tudjunk teremteni!” Gárdonyi Géza Titkos naplójában a következőket jegyezte fel szavainkról, no meg arról, hogy az író ember miként használja azokat: „Reflektor-szó: ha elhelyezése által a szó más értelművé válik. Ugyanis állíthatsz ferde szögbe mondatot, vagy akár egész témát is, s akkor mintha egyoldalú reflektor-világításban volna. Ha valakiről azt mondod: szamár, sértő és durva kifejezés. De ha azt mondod: Kedveli a szürke színt s különösen a szamárszínt, vagy Az ökörcsorda kútján enyhíti szomját s más efféle... Röviden: ha a butaságnak a hieroglif-képeiből veszek egy jegyet és a közkeletű dicsérő kifejezések közé keverem, pokoli jó keveredik elő. Hieroglif-képekben való, ilyen inexact áttétel az írás művészetének Csimborasszója. Gorombáskodni goromba szavakkal minden paraszt tud. Tessék úgy, hogy még meg is köszönjék! Ne írd: virág, bogár, fa, hanem írd: tulipán, pók, cseresnyefa. Névmás helyett mondd magát a nevet vagy névszót, ha nem személyre vonatkozik. Művészi toll alkotásaiban névmás alig fordulhat elő. Fantáziánk szegénységére vall a mindennapi életben is a köszönések, üdvözlések egyformasága. Mondd és írd: „Örömmel üdvözlöm”, „Gyönyörű jónapot”, „Boldog, szép jóestét”, „A szerencse angyala kísérjen”, „Isten boldogító angyala lebegjen házad felett”. Az ó nyelvben szűz föld az őstalaj, amelyet még nem műveltek. A szimpla helyett sokszor jó a szűz, valamint a csupasz, magában, egyszerű, díszítetlen, keveretlen, üres, vagy amihez még senki nem nyúlt. „Csak egy kis szűz parasztételt csináltam hamarosan az uramnak.” A metonímia is ellentézist villant. A nép viccelődése többnyire metonímiák alkalmazásával történik. Például: „Kint ülnek Fényesék, várják Szippantóék.” A hangsúlyozott névszó mintájára váltandó, különösen ha többszörösen fordul elő az a névszó egy mondatban vagy egymás közelében. Voltaképpen mindent, ami nem élőszó, képekben, hasonlatokkal kellene kifejeznünk az írásban, mert másképp olyan a művünk, mint az a botanikus könyv, amelyben a virágok nem színes képekkel vannak leábrázolva.

Komoróczy György