kevés felhő
szórványos felhőzet
Csőbe húzott ifjúság
Mintha egy zsák sót hozzávágnának az emberhez, körülbelül úgy hatottak Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének szavai tegnap Tusványoson, azon az ifjúsági témájú panelbeszélgetésen, amelyen a fiatalság elvándorlásával kapcsolatban készült kutatásokról értekeztek. Az asztalnál ülő fiatalok több szempont alapján is sorra kifejtették, hogy a külföldi tapasztalatszerzést – akár munkavállalást, akár tanulást – támogatni kell, de közben keményen kell dolgozni azon, hogy a szülőföldet vonzóvá tegyük a hazavándorlást fontolgatók számára. És végszóként jött Szász Jenő kinyilatkoztatása, aki kifejtette: nem szabad ez legyen az üzenet, mert az is kockázat a Székelyföldre nézve, ha a fiatalság pusztán Kolozsvárig vándorol. Sőt Szász Jenő szerint jobb, ha a székely fiatal inkább itthon marad, szakiskolát végez, vállal három gyermeket és éli az életét.
Megértem az aggályait, magam is sajnálattal figyelem, hogy nemcsak külföldnek, hanem valóban, Kolozsvárnak is hatalmas elszívó ereje van a Székelyföldre nézve. Azt is elismerem, hogy vannak helyzetek, amikor valóban üdvösebb lenne, ha a fiatal tényleg a szakiskolát választaná ahelyett, hogy csak úgy „divatból” belevágjon egy költséges, diplomagyártó egyetemi képzésbe.
Ennek ellenére határozottan úgy érzem, hogy az üzenetnek sokkal rugalmasabbnak kell lennie. A családhoz való ragaszkodás és a hazaszeretet a legfelemelőbb érzések közé tartozik, de igazodnunk kell a 21. századhoz. Akár tetszik, akár nem, ez a század igenis az egyén kiteljesedéséről szól. Minden árt, ami visszametszi a burjánzó ambíciót. A legtöbb pedig, amit tehetünk, ha olyan értékeket próbálunk közvetíteni, amely az egyéni kiteljesedés szerves részévé, sőt feltételévé teszi a társadalmi szerepvállalást, a jó, a hasznos, az építő cselekvést.
A kerekasztal felszólalói kifejtették, hogy a kommunizmus „korlátozott fiatalságot” nevelt: az ifjúság (képletesen) csőben haladt előre, kitörési és választási lehetőségek nélkül. Nyilván, találhatunk érveket arra is, hogy ez miért volt jó. De ma már egyértelműnek kell tartanunk, hogy az egyén korlátozásának sokkal több a negatív, mint a pozitív következménye.
A Nyugat húzóhatásáról és az itthon tolóhatásáról is beszéltek a szakértők. A húzóhatásokat viszonylag jól ismerjük, de – a Nyugatot megjárt fiatalként – meggyőződésem, hogy a tolóhatásokkal nem merünk szembenézni. Talán azért, mert a legfőbb tolóhatások egyike éppen az, hogy mi még mindig ki akarjuk jelölni az utat a gyermekeink számára. Ez nagy hiba! Már az én generációm is csak az útmutatást, az útbaigazítást igényelte, nem pedig azt, hogy önkényesen ráparancsoljanak bennünket egy útra.
Az ötvenes, hatvanas generációnak be kell látnia, hogy abban a bizonyos csőben az ő ifjúkora más jellegű kihívásokkal találkozott. Nem sértő szándékkal írom, de adja magát a szójáték: a csőben való szocializálódás csőlátást eredményezett. És biztos vagyok benne, hogy annak idején ők is megvívták saját harcukat az ő „röglátó” szüleikkel, ahogy majd mi is megvívjuk a sajátunkat a mi gyermekeinkkel. Mert nem arról van szó, hogy mi a helyes, hanem arról, hogy mi alkalmas a jelenre. Nagyszüleink röghöz kötöttsége annak idején ugyanolyan helyénvaló volt, mint szüleink „cső-képzete”, és a mi liberális(abb) világlátásunk és értékrendünk sem jobb vagy rosszabb egyiknél sem. Pusztán csak időszerűbb.
Nem! Nem az a célunk, hogy életünk végéig a saját parcellánknál és a saját kaptafánknál maradjunk! Ma repülővel hamarabb eljutunk Londonba, mint nagyapánk eljutott szekéren Csíkból Udvarhelyre. És ha ez megadatott nekünk, akkor élni akarunk ezzel a lehetőséggel. Nem akarunk nyugdíjba vonulni a jelenlegi munkahelyünkről, mert annyi minden van még, amit kipróbálhatunk!
És nem az az életcélunk, hogy szüleink tőszomszédságában teleszüljük unokákkal a Kárpát-medencét. De tehetünk azért mi magunk, és tehetnek azért az idősebb nemzedékek, hogy igenis kedvünk legyen itthon dolgozni és minél több gyermeket vállalni!
Ne magunkat butítsuk vissza a körülményeinkhez, hanem a körülményeinket próbáljuk igazítani a jelenünk elvárásaihoz!
Kovács Hont Imre
.jpg)
