Hirdetés

Csíkszeredában is megvetné a lábát az Artwise


Csíkszeredában is megvetné lábát az erdélyi művészeket toborzó Artwise civil szervezet – közölte lapunkkal Oláh Ildikó, a szervezet egyik alapítója. Elmondta, céljuk, hogy összegyűjtsék és alkotó tevékenységre serkentsék a képzőművészettel, divattal vagy formatervezéssel foglalkozó embereket. A kreatív iparágat képviselő alkotók csapatához csatlakozhatnak a hasonló művészetekkel foglalkozók, hiszen számos eseményt szerveznek a régióban. 

Az Erdély-szerte terjeszkedő, közel négy éve működő nonprofit civil szervezetet egyébként Oláh Ildikó, Molnár István és Bába István alapította. 
– Mottónk, hogy felfedezzük, összegyűjtsük és inspiráljuk a tehetségeket. Hiányát éreztük egy olyan közösségnek, ahová tartozni lehet, ahol a művészet bármely eszközével kifejezhetjük önmagunkat – mondta az alapító. Hozzátette: a kezdetekben igyekeztek felkutatni azokat, akiknek hasonló az igényük és helyet kerestek maguknak a művészetek ingoványos talaján.
– Az első látványos rendezvénysorozatunk 2018-ban, a Kolozsvári Magyar Napok keretében valósult meg, amely során képzőművészeti kiállítást, slam poetry estet, digitális-grafikai összeállítást és divatbemutatót tekinthetett meg a közönség – fűzte hozzá Oláh Ildikó. 

Lehetőséget teremtenek fiatal alkotóknak
A szervezet célja, hogy a fiatal művészekből és tervezőkből álló fiatalok bemutatkozhassanak, egyedi értéket teremtsenek. Erre szolgálnak az alkotókkal való találkozások, a bemutatók és kiállítások. Olyan eseményeken képviseltetik magukat, ahol az említett értékeket népszerűsíthetik a nagyközönség előtt, tudtuk meg a szervezet vezetőjétől. 
– Sok projektet valósítottunk meg, ahol sokféle emberrel dolgoztunk együtt az elmúlt négy évben. Kezdetben kisebb eseményeket szerveztünk. A csapat maga nyolc emberből áll, de emellett aktívan  részt vesznek a munkában divattervezők és önkéntesek egyaránt – mondta Oláh Ildikó. A szűkebb csapatot kiegészítik tervezők, kézművesek, képzőművészek és modellek. A rendezvényeken pedig zenészek, írók is jelen vannak, erősítve a több művészeti ágazatot érintő koncepciót. Mint kiderült, a szervezett eseményekre nemcsak önkénteseket, de gyakornokokat is alkalmaznak, ahol szakmai tapasztalatra lehet szert tenni. 

Szociális eseményeknek adnak otthont 
Rendszeresen megjelennek a Kolozsvári Magyar Napokon, a Vibe-fesztiválon, legutóbb pedig Sepsiszentgyörgyön láthatta őket a közönség, igaz, csak virtuálisan. Szerveznek stílustanácsadás eseménysorozatot, képzőművészeti képzéseket, vagy akár gyerekek számára is kreatív foglalkozásokat. Oláh Ildikó úgy vélte: a járványhelyzet ellenére hatékonyan tudtak dolgozni, hiszen felértékelődtek a személyes kapcsolatok. Mint mondta, egyre több pozitív visszajelzést kapnak mind az alkotók, mind a közönség részéről. Egyre több művész, fiatal kapcsolódik be a programokba. 
– Jó együtt dolgozni, segíteni az embereknek abban, hogy a művészetekben is kibontakozhassanak. Ebben az évben a három nagyobb rendezvényünk közül egy divatbemutató és egy képzőművészeti kiállításunk alkalmával a közönséggel is találkozhattunk. Szeretnénk egyre több művészt, tervezőt megismerni, bevonni a projektekbe – közölte lapunkkal Oláh Ildikó. Hangsúlyozta: a jövőben nemcsak Kolozsváron, hanem Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is igyekeznek jelen lenni. 


Fülöp Orsolya


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!