Hirdetés

Csíkszeredában a címerművész

HN-információ
A Magyar Királyság 1915-ös középcímerének, valamint Románia 1921-es címerének megalkotóját, Keöpeczi Sebestyén Józsefet ismerhettük meg dr. Szekeres Attila István heraldikus múlt pénteki előadásából. Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a Háromszék napilap szerkesztője az 1878-ban Széken született és 1964-ben Kolozsváron elhunyt címerfestő életművét tárta a hallgatóság elé A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig elnevezésű előadássorozat keretében. Mint megtudtuk: a köpeci származású címerfestő, genealógus a képzőművészetben nem találta meg a helyét, címeralkotásaival azonban kora legkiemelkedőbb szakemberévé vált. A Trianon utáni Romániában sem volt hozzá fogható címerfestő, így az új Románia címerét is tőle rendelték meg. Szekeres egyébként tavaly több helyszínen is előadást tartott Keöpeczi születésének 140 éves évfordulója alkalmából. Szöveg: Kovács Hont Imre, Fotó: Sarány István


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!