Éppen disznót vágtak a termelőszövetkezet valamikori csíkszentmártoni tehénistállóinál, egy jókora példányt. Tulajdonosa, Szőcs József, huszonöt évvel ezelőtt a kollektív állatgondozója volt, a mostani mészáros, Nagy András fogatosként, az egyik segítség, Nagy Imre, beondozóként dolgozott a téeszben. Darabolták a disznót, osztályozták a húsokat, perzselt bőrt ropogtattak, s közben elmélkedtek arról a másik világról, amelynek maradványaiban, az egyik istállórészben többek között Szőcs József tart ma állatot. [gallery link="file" ids="17813,17814"] Van 8 disznó és 11 szarvasmarha, münk ebből élünk, gazdálkodunk – részletezte az egykori tehenész, aki nyaranta a saját állataival együtt a hazajáró csordát is őrzi, mintegy 170 állatot. – A kollektívben 20 darab tehén volt utoljára normában, sokszor volt olyan, hogy 3000 lejt kaptam, de olyan is, hogy 4500 lejt, mert 1 liter kifejt tejért 1 lejt fizettek, és se takarmányról, se semmiről nem kellett gondoskodjunk. Ha borjú született, legalább 80 kg kellett legyen, azért adtak 250 lejt. Most mindjárt a sajátunkért se adnak 250 lejt. A tejért pedig adnak 1 lejt vagy 80-85 banit. Az enyém minden gond, etetem es, s mégis kevesebbet kapok. Ceau úriember volt – vonja meg a következtetést Szőcs. – Ez volt a tusnádi után a legerősebb kollektív – teszi hozzá büszkén Nagy Imre, gyerekkori emlékeit keresgélve abból az időből, amikor itt a szénát ürítették, mert korán megkezdte a munkát. – Va’egy lej kellett, mert árván nőttünk fel, 1976-ban apám meghalt. 90 után dolgoztam külföl- dön, Szlovákiában is, erdőkitermelésen, aztán földeket vásároltam, gazdálkodom – sorolja. Közös erővel magyarázzák, mutatják, hogy a valamikori kollektívépületeket mire használták, használják. Megtudom, hogy lennebb juhok vannak, szemben műhelyek, raktárak. Egy személynek gattere volt, az bebukott, de a csekefalvi közbirtokosság fűrésztelepe működik a lóistálló vagy bikaistálló helyén, ahonnan a szekérszíneket lebontották. Jó étvágyat kívánunk, kerülgetjük a trágyás sarat, elhaladunk a szentmártoni közbirtokosság által felújított mérlegház mellett – ha valakinek kellene, legyen –, s elhagyjuk a telepet. A kollektív utolsó alelnökét keressük – a polgármesteri irodában. A kollektívtől a társasig Az utolsó kollektívelnök Miklós Zoltán volt, Csillag Géza a főmérnök, s én az alelnök, egy évig – idézi a múltat Gergely András polgármester. – Csíkszentmártonon nem bontottak le, nem hordtak szét semmit, mint sok helyen. Nagyjából megvannak az épületek. Más dolog, hogy mennyire kaptak funkciót. Gyakorlatilag a fő telephelyet, a csekefalvit, ahol a tsz-székház is volt, azt a megalakult magán jellegű társas gazdaság, a Burgabotek egy az egyben átvette – vázolja Gergely. A település jelenlegi polgármestere 1985-től volt a téesz értesítési technikusa, vagyis mindent ő adott el, amit termeltek, például a gabonát, és nem is kis mennyiséget: – Csíkszentsimonban két nagy lerakat is volt, oda ezer tonnánként szállítottunk gabonát, utána a burgonyát. Körülbelül ezer hektáron gazdálkodott akkor a termelőszövetkezet, évente legalább 400 hektárnyi burgonyát termesztett és kimagasló vetőmagtermesztő volt, tehát elit, szuperelit kategóriájú burgonyát adtunk el kilogrammonként 2 lejes, illetőleg 3,5 lejes áron, akkor, amikor az étkezési burgonya 1 lejt ért. Jelentős volt a takarmánynövény-termesztés is, hiszen akkor a téesznek 2000 körüli volt a szarvasmarha-állománya – emlékszik vissza Gergely András. A kollektív saját gépállományába legalább tíz traktor és legalább öt nagy teherautó tartozott, mert napi rendszerességgel kellett például takarmányt szállítani a 10 ezer tyúknak. Ugyanakkor a Csíkszentmártonon székelő, mintegy 15 traktoristát foglalkoztató alcsíki gépállomás eszközeit is igénybe vették. 1989-ben közel száz alkalmazottja volt a téesznek, amely szerelőműhelyt, asztalosműhelyt, kerekesműhelyt, gattert, csirkekeltetőt, tyúkfarmot és pékséget is működtetett. Jól működött – nem háborgatták Az 1990-es évek közepén Szabó Laura szociológus vizsgálta Egyedül vagy közösben? című tanulmányában a csíkszentmártoni termelőszövetkezet esetét és sikerének titkát. „Arra a következtetésre jutottam, hogy a téesz jó működése példaszerű volt a szentmártoni lakosság szemében – fogalmazta meg. – A szentmártoni téesz pedig azért gazdálkodott sikeresen, mert: 1. jó minőségű földeken gazdálkodott; 2. a gazdák, a tagság kiállt a téesz mellett és teljes munkaerő-befektetéssel dolgozott; 3. kialakult egy olyan vezetőség, amely nemcsak megkövetelte a munkához való hozzáállást, hanem különböző díjazásokkal ösztönözte is a tagságot erre” – summáz tanulmányában. Nem véletlen hát, hogy a csíkszentmártoniak 1990 után sem idegenkedtek a közös gazdálkodástól. „A téesz felbomlása után Szentmártonban alakult egy 30 tagú felszámoló bizottság – írta Szabó Laura. – Ez a bizottság egy kérdőívet küldött szét a faluban, amelyben mindenki kinyilváníthatta, hogy milyen formában szeretne a továbbiakban gazdálkodni: egyénileg vagy társulási formában. A lakosság 80 százaléka a társulási gazdálkodást választotta.” Társas világ – Most egy társas van, a Burgabotek – magyarázta Gergely András. – Kettő indult, de az egyik, a Testvériség, vagy a „kicsi társas”, amelyik olyan 200 hektáron gazdálkodott, legalább tíz éve meghalt. A vagyona vagy felszámolódott, vagy lenyelte a másik adósság fejében, a földeket pedig kiosztották. – 1991-ben 500 hektárral indultunk, most 460 hektáron gazdálkodtunk – vázolta fel a jelenlegi helyzetet Keresztes Venczel, a Burgabotek vezetője. – Amikor megalakult a társulat, akkor a kaput kinyitottuk, lehetőséget adtunk mindenki számára, akinek volt vagyonrésze és földje a termelőszövetkezetben, hogy beadja közös művelésbe. Fontos volt, hogy ne csak a földek kerüljenek egybe, hanem a volt kollektív-vagyon se szóródjon szét, mert nem lehetett volna anélkül hatékonyan gazdálkodni – hangsúlyozza. Keresztes Venczel nem titkolja, a téesz-épületeket nem sikerült teljes egészében kihasználni. Eleinte próbálkoztak állattartással, viszont nem találtak megfelelő embereket, gondozókat, így muszáj volt erről lemondaniuk, így az istállók egy része máig kihasználatlan, másik részét – az általunk is felkeresett szentmártoni részen – visszajuttatták a tagságnak, például vagyonrész fejében. – Azt mondom, azért sikerült az egész akció, mert a területeket tagosítottuk – magyarázta Keresztes Venczel, aki maga is az egyik alcsíki téesz elnöke volt. – A szántóföldeket három minőségi kategóriába soroltuk, és a magánszemélyek és a társas is tagosítva kapta meg, ezért tudtunk versenyképesek maradni. Nem volt szükségünk külföldi tanácsadókra, helyben is meg lehetett akkor oldani, és így egyszerűbb volt a polgármesteri hivatal és az emberek számára is. Így a társulatban lévő földekre is ki van állítva a birtoklevél. Hátránya annyi volt, hogy úgy alakult, hogy a társulatban hagyott földekből mind elveszítettünk 5 százalékot, 25 hektárt a szántókból, mert amikor visszaosztottuk, kevesebb maradt. A Burgaboteknek jelenleg 26 állandó alkalmazottja van, és szezonban még 20-25 embert tud foglalkoztatni. A társason kívül Csíkszentmártonon legalább húsz olyan gazdálkodót jegyeznek, aki fejenként 10-20 hektáron gazdálkodik, és saját gépparkkal rendelkezik. Nem mindenki találta meg a helyét Kérdésünkre, hogy mi történt a munka nélkül maradt réteggel, Gergely András, a település polgármestere válaszol. – Volt olyan, aki korából adódóan nyugdíjba került, akinek volt földje, az még egy darabig gazdálkodgatott néhány tehénnel. Volt és van olyan, aki azóta is, valamelyik nagyobb gazdánál dolgozik, de nyilvánvaló, hogy sokakat hátrányosan érintett a termelőszövetkezet felbomlása. Érdekes, hogy különösen Csekefelván, Felszegben van egy ilyen réteg, közülük sokan jó keményen alkoholizálnak... – mutat rá az elöljáró. A jól menő téesz hatása ugyanakkor ma is érződik – véli a polgármester, és nemcsak abban, hogy akik ma mezőgazdasággal foglalkoznak Csíkszentmártonon, azok a megyei átlagnál magasabb szinten művelik azt, hanem abban is, hogy átöröklődött egyfajta munkakultúra, s ez az egész településre hosszú távon is hatással van. Daczó Katalin