Csíksomlyó, mint a katolikus székelységnek és a világon szétszóródott magyaroknak hírneves búcsújáró helye, nagyon sok vendéget, zarándokot vonz évről évre. Csíksomlyói lakosként ehhez hozzá kell szokni valahogy. Ez az ünnep számomra annak tudatosítása, hogy mekkora kincs közelében élek, hogy mindaz, ami számomra, helybéli lakosként szinte naponta elérhető, az nagyon sok zarándoknak egy életben egyszer adatik meg talán. Igen, bármikor elérhető, de pünkösdkor éppen nem, vagy nem úgy, mint távolról érkező zarándokoknak. Ilyenkor nekem egy kicsit háttérben kell maradnom. A zarándoklat nagy emberáradattal jár, s nemcsak Somlyón, hanem a környéken is megtelnek a vendégszobák, vendégházak a pünkösdi búcsúsokkal. S mintha a búcsú önmagában nem lenne elég, a köréje szerveződő kulturális programoknak köszönhetően már napokkal előtte felpezsdül az élet a környéken. [caption id="attachment_50558" align="aligncenter" width="805"] A Szabó család a kegytemplom kertjében[/caption] A hely kötelez – mondhatnám, hisz a vendégfogadás a mi családunkban is a búcsú természetes velejárója lett. Már hetekkel előtte elkezdődnek az előkészületek. Az ünnepek alatti forgalomkorlátozás és útlezárás miatt fontos időben mindent előkészíteni, beszerezni a vendégek ellátásához, az étkeztetéshez szükséges hozzávalókat. Ez persze sok háttérmunkát, jó szervezést és időbeosztást jelent, gyakran lemondásokkal jár, s többgyermekes családunkban még a gyerekek napirendjével is össze kell hangolni. Az sem mellékes, hogy ismerős vagy idegen zarándokokat fogadunk. Az ismerős, már visszatérő vendégek nálunk gyakoribbak, de volt eset, hogy idegen országból érkező vendégeink voltak, akikkel nyelvi nehézségekkel is számolni kellett a kommunikáció során. De nagyon kedvesek voltak, hazautazásuk után köszönetképpen egy kis emlékalbumot küldtek a Csíksomlyón készült fényképekből. A zarándokok – különösen a távolabbiak – egy kicsit turisták is, akik a helyi jellegzetességek iránt érdeklődnek. Kíváncsiak a népviseletünkre, itteni szokásokra, sajátos ízekre. Így az ünnepi asztalról nem maradhat el a hagyományos pünkösdi perec, melynek receptjét még a nagymamámtól tanultam, a pityókás tokány, húsleves, illetve töltött káposzta. A népviseletet is néhány nappal korábban előkészítem, mert néha szombaton is, de vasárnap mindig azt vesszük fel a szentmisére. Helyi lakosként, bár háttérben tevékenykedünk, mégis néha középpontba kerülünk, amikor a szintén népviseletbe öltözött gyerekeimről vagy akár a családunkról nagyon sok zarándok fényképes emléket szeretne megörökíteni. Ezt is elfogadjuk. A kegytemplom kórustagjaként számomra az énekpróbákon való részvétel is az előkészület része, s a búcsús misén, valamint a pünkösdvasárnapi szentmisén való szolgálat jelenti legtöbbször a búcsús élményt, bár az utóbbi időben, tekintettel arra, hogy újabb kisgyerekeim vannak, inkább a médián keresztül kapcsolódok be a liturgikus programokba. A búcsú évente változó, de a mindig nagyon találóan kiválasztott mottóihoz kapcsolódó elmélkedéseket meghallgatva megerősödik bennem Szűz Máriába vetett bizalmam, mely erőt és reményt ad a mindennapok terheinek viselésében. Igazi édesanya, aki életével, odaadásával, szeretetével példakép számomra, akihez mindig jó hazatérni. S amikor újra elcsendesedik a ház, a vendégek már úton, a vásárosok is odébálltak, a gyerekek is alszanak, s lassan minden visszatér a megszokott medrébe, a szívem csordultig telik hálával, amiért ezt a gyönyörű hivatást kaptam osztályrészül, hisz a maga hullámvölgyeivel együtt anyának lenni valóban a világ legszebb női feladata, amit lehet és kell vállalni. És pünkösd hétfőjén a Szűzanya oltalmába ajánlok mindent, amiért hálával és köszönettel tartozok. Ez az én személyes zarándoklatom. Egyelőre... Szabó Imola, Csíksomlyó [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]