Hirdetés

Csíkmadaras és a villamosság

HN-információ
Nemcsak termel, hanem hónapok óta egyre több intézménynek és cégnek szolgáltat energiát a két csíkmadarasi vízerőmű. A vízerőműveket működtető részvénytársaságban a helyi önkormányzat is részvényes, így szinte természetes, hogy a település közintézményei az Aqua Energia Rt. által termelt energiát használják. Emellett, mint kiderült, számos villamossággal kapcsolatos projekt van kibontakozóban Felcsíkon. – Mert a saját energia a legolcsóbb – hangsúlyozta Mészáros Csaba, az rt. ügyvezetője. [caption id="attachment_4676" align="aligncenter" width="620"]VízbefogóFotó: Fodor Ferenc / Aqua Energia Rt. VízbefogóFotó: Fodor Ferenc / Aqua Energia Rt.[/caption] [dropcap]S[/dropcap]zámos projektünk kapcsolódik a helyben megtermelt energiához – közölte Bíró László, Csíkmadaras polgármestere. – A madarasi közintézményeket, a polgármesteri hivatalt, az iskolákat, sőt a ravatalozót is az Aqua Energia Rt. látja el árammal. Megtörtént a Madarasi-Hargita villamosítása, most pedig a közvilágítás újul meg a település tizenöt utcájában a Nemzeti Vidékfejlesztési Alap (PNDR) finanszírozásával. Bíró László elmondta, a 100 ezer eurós beruházás az egervári részt, illetve a Köves utca vasúton felüli szakaszát foglalja magában. A kivitelezésre a csíkszeredai Electric Inst Kft.-vel kötöttek szerződést. Év végéig több mint 3600 méternyi új villanyvezetéket helyeznek földbe, és 72 oszlopra szerelnek fel 29–56 watt teljesítményű, de a korábbinál sokkal hatékonyabb LED-es lámpatesteket. Az égők működési idejét optikai kábeles távvezérléssel lehet majd szabályozni. Csíkmadaras önkormányzati testülete a múlt heti ülésén döntött a község Csíkrákos felőli kijáratánál kiépülőben levő lakóövezet villamosításáról is, amely a megyei tanács kisvillany-programjának keretében valósulna meg: az anyagi költséget, közel 120 ezer lejt a megye fizetné, a mintegy hatvanezer lejes munkálati díjat pedig a község. Villany a hétvégi házakban is Csíkmadaras hétvégi házas övezeteiben is lassan kiépül a villanyhálózat. – Az egyik hétvégi házas, panziós övezetet már a 2000-es évek elején ellátták villamos energiával – világosított fel Mészáros Csaba, az Aqua Energia Rt. ügyvezetője –, tavaly tavasszal felújítottuk a hálózatot. Ugyanakkor van egy újabb telep 45 hétvégi házzal, ott a múlt ősszel és az idén tavasszal építettük ki a hálózatot. A középfeszültségű hálózati részt az önkormányzat finanszírozta, ennek folytatásában viszont mintegy 3000 méternyi föld alatti kábelt a hétvégiház-tulajdonosokkal közösen építettünk ki a Madaras-mejjékén. Jelenleg az első körben jelentkezőknek több mint fele már csatlakozott is a hálózathoz, a többi folyamatban van. Egyetlen a megyében Az Aqua Energia Részvénytársaságban a helyi önkormányzaton kívül helyi vállalkozók, magánszemélyek és egy csíkszeredai vállalkozó is részvényes. Az erőművek 2013 decemberében–2014 januárjában indultak teljes kapacitással. Eredetileg csak az energiatermelés volt a céljuk. – Az előzetes számításaink 2008-ban megjelent törvényeken alapultak – mondta Mészáros Csaba –, de azóta szinte minden évben változtak a törvények, különböző megszorításokat hoztak, változtak az adók, ezért arra kényszerültünk, hogy 2014 októberétől szolgáltatóként is megjelenjünk a piacon, és a többletenergiánkat a végső felhasználóknak értékesítsük. Az ügyvezető úgy tudja, országos szinten több mint hatszáz energiatermelő cég van, és csak 160 olyan, amely energiaszolgáltatási jogosítvánnyal is rendelkezik. Ezek közül csak az Aqua Energia Rt. Hargita megyei székhelyű. A két madarasi vízerőmű a tavaly 4000 megawattóra energiát állított elő, ami 4 millió kilowattórának felel meg, s elegendő lenne egy 2000 lakosú község teljes évi energiaellátásához. Az előállított villanyáramot háromféle módon értékesítik: egy­részt saját hálózaton keresztül direkt a fogyasztóknak, másrészt a Dél-­er­délyi Áramszolgáltató hálózatán keresztül – kifizetve a szállítási és a hálózathasználati díjat –, valamint az energiatőzsdén, az országos hálózaton keresztül. – Elsősorban önkormányzatokkal, közintézményekkel kötöttünk szerződéseket, de szolgáltatunk villanyt irodaháznak és több fafeldolgozónak is – mondta Mészáros Csaba. – Július elejétől például a csíkrákosi önkormányzat is tőlünk veszi az áramot, s bízunk benne, hogy mások is követik a példát, látva a kedvező díjakat. Konkurencia van, nem tudunk mindenkit meggyőzni, hogy tőlünk vásároljon, de van választási lehetőség. Legolcsóbb a saját áram Az energiatermelő és -szolgáltató számára az lenne az ideális, ha a teljes kapacitást tudná fogyasztókkal lefedni, hogy ne függjön a tőzsdei áraktól, amelyek óránként változnak, hangsúlyozta az ügyvezető, hozzátéve, hogy Hargita megye „importőr”, s a felhasznált elektromos áram túlnyomó többségét Maros és Neamţ megyétől, valamint Brassó megye irányából kapja. – Az lenne az ideális, hogy legalább a térség szintjén előállítsuk magunknak a villanyáramot, ugyanis az energia általában csak egyharmada a számla értékének, kétharmadát a szállítási és elosztási díj teszi ki. Ezeket érdemes csökkenteni. Örvendetes, hogy most már egyre több vállalkozásnak van saját termelési kapacitása, sőt már olyan is akad, aki nekünk adja el a fölös energiáját – jegyezte meg végezetül Mészáros Csaba, – mert a helyben megtermelt energia a legolcsóbb, s így leghatékonyabb a rendszer. Daczó Katalin


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!