Erős volt, mintha el tudná hordani lapáttal a Nagy Laji dombját. Törékeny volt, mint utolsó rajzainak császárvirága. Türelmes volt, mint bogozott szőnyegeinek soha le nem pergő gyapjúgyöngyei. Víg kedélyű volt, egyetlen fegyverként gyötrő szenvedése ellen. A tornácon ültünk, májusi verőfényben, sok virág között, amikor utoljára – 65. születésnapja apropóján – beszélgettünk. Tiszteletünkre felkelt, rendbe tette magát, próbált erőt venni fájdalmain, és a rá oly jellemző módon, őszintén mesélt, a legkényesebb kérdéseket, témákat sem kerülve meg. Fájdalmas és mégis üdítő beszélgetés volt ez, egy tiszta, meleg lelkű, sokat próbált, érzékeny asszonnyal, művésszel, akit a kezelések már háromszor kopaszítottak meg, s amíg hallgattam, a könnyeim peregtek, de ő csak mosolygott, mint aki már mindent tud. „Egy ember nem halhat meg. Mármint az emberi része, a teste elfárad, megrégül, megbetegszik, megpihen… De nem tud meghalni a lélek” – szinte vigasztalt –, „ez annyira biztos! Amit alkotunk, teszünk, azt a szellemünk diktálja, és az megmarad.” Elhittem neki. A következő pillanatban azt is elmondta, hogy néha nagyon fáradt, testileg, lelkileg megviselte a 65 év. Alkotó énje viszont szinte utolsó napig megmaradt. Képes volt újra és újra rácsodálkozni a zsögödi fényekre, egy sziromra, egy ágra, egy kéregre, sőt a sejtek burjánzására is. Csibi Orbán Zsófia látta és küldetésének tartotta, hogy mással is megláttassa, örökül hagyja ránk a szépet. Köszönet érte! Daczó Katalin Csibi Orbán Zsófia textilművész 1950. május 13-án született Zsögödben. 1969-ben érettségizett a mai Márton Áron Gimnáziumban. 1972-ben Pedagógiai Főiskolát végzett. 1976-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia textil karán szerzett oklevelet. 1976-tól tervezőként dolgozott a gyergyószentmiklósi bútorszövetgyárban, majd 1977-től 1980-ig a csíkszeredai Hargita Művészete Szövetkezetben. Ezt követően 26 éven keresztül beteg fiát gondozta, majd annak halála után, nyugdíjazásáig a zsögödi Manó Tanodában foglalkozott fogyatékkal élő gyermekekkel. Alkotásait, szőnyegeit egyéni és csoportos kiállításokon ismerhette meg a közönség. Utolsó éveiben különösképpen a természet apró részleteit örökítette meg színes, szemet gyönyörködtető, harmóniát sugalló rajzokon. Négy és fél éve műtötték először rákos daganattal. 2015. november 20-án végképp megpihent.