Csibában is lesz útjavítás
Csiba is bekerül a csíkszeredai önkormányzat Anghel Saligny-alapokból finanszírozott beruházásai közé, így mintegy 7,5 millió lejt költhetnek majd ennek a városrésznek a korszerűsítésére, döntött a megyeszékhely képviselő-testülete a szerdai soron kívüli ülésén.
Az Anghel Saligny programból a Hajnal, Akác és Gyár utca felújítására 2022-ben kapott 21,19 millió lej támogatás felhasználásáról döntött legutóbb a csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete. Miután a szóban forgó utcák felújítására – amint arról már korábban beszámoltunk – a Központi Fejlesztési Régió Regionális Operatív Programjában pályázik a városháza, az így felszabadult 21,19 millió lejt a megyeközpont más területeinek, többek között Csiba úthálózatának a korszerűsítésére fordítanák.
– Hétfőn Bukarestben az Anghel Saligny program forrásainak újracsoportosításáról tárgyaltam. Kiderült, hogy az eredeti tervünk, mely szerint a Hajnal, Akác és Gyár utca felújítására nyert összegből 7,5 millió lejt Szécseny úthálózatának a korszerűsítésére fordítsunk, nem lehetséges, mert erre a városrészre már jóváhagytak egy hasonló összegű támogatást, amit nem lehet kiegészíteni. Helyette a mai soron kívüli ülésen úgy döntött a testület, hogy Csiba úthálózatának a felújítására fordítjuk ezt az összeget – tudtuk meg Bors Béla alpolgármestertől az ülést követően.
Az alpolgármester hozzátette, azért tudja az önkormányzat átcsoportosítani a kormányprogramban nyert támogatások összegét, mert eredetileg 102 millió lej támogatásra pályáztak, amiből végül összesen 42 millió lejre kaptak jóváhagyást. A projektből kieső Hajnal, Akác és Gyár utcát tehát helyettesíteni tudják olyan új helyszínekkel, amelyek bár részei voltak a pályázatnak, korábban lekerültek a prioritási listáról.

