Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. Bevallom, kissé tologattam ezt a könyvet. Azt akartam, hogy a dedikációs sorozatban egyelőre ez legyen az utolsó. A hetvenötödik. Mert januárban én is betöltöttem a hetvenötöt. És ez olyan ünnepi. Még akkor is, ha sem ő, sem én egyáltalán nem ragaszkodunk az ünnepléshez. Hanem a folyamatos munkához. A kolozsvári–bukaresti Cseke Gábor (1941), nyugdíjba vonulása után Csíkszeredába költözött és minden további nélkül megtehette volna, hogy elszakad a betűknek attól a világától, amelyben mindeddig élt, mint szerkesztő, író, költő, műfordító, de szerencsére nem tette. Hanem az újságírás napi koloncait ledobva összegezni kezdett: több kötetbe válogatta verseit, egykori történeteket tisztázó regényt jelentetett meg, külön könyvben nézett szembe valamikori önmagával, szerkesztésben, könyvdigitalizálásban segített mindenkinek, aki hozzá fordult, és mindenekelőtt írni kezdte értékmentő beszélgetőkönyveit és nagy lélegzetvételű olvasónaplóit, amelyek vagy papíron, vagy elektronikusan, a világhálón jelentek meg. Miközben olvasókört vezet, könyveket mutat be, állandóan frissülő honlapot szerkeszt, és ha bárki megkéri valamilyen szellemi segítségre, senkinek nem mond nemet. Az olvasónapló műfaját akkor értjük meg igazán, ha egész egyszerűen kettéválasztjuk az összetett szót: olvasó és napló. A magyartanárként végzett Cseke Gábor már munkájánál fogva is rengeteget olvasott egész életében: másoknak a cikkeit, olvasóknak a leveleit, mindenféle és -fajta sok-sok más szöveget, de azt hiszem, hogy igazi újjászületésként hatott rá a világháló megjelenése, a bármit-bármikor-bárhol elolvashatóság lehetősége, amelyet ráadásul meg is tetézett azokkal a majd mindennapos könyvtári nyomozásokkal, amelyekre máskor és máshol nem volt lehetősége. A Cseke Gábor olvasása azonban nem önmagáért és önmagának való, hanem a nagyobb közönségnek szánt összefüggéseket, párhuzamokat keres és talál, észreveszi az időknek azokat a rejtett mozgatóit, amelyek ugyanúgy megjelennek a múltban, mint a jelenben, és ilyképpen lehetővé teszi számunkra, hogy rádöbbenjünk: nem léteznek csak végletek, semmi sem kizárólag fekete vagy fehér, a valóságnak ezernyi arca van, egyetlen embernek sem lehet az a legfontosabb jellemzője, hogy behunyt szemmel vagy nyitott tévével elhiggyen bárkinek bármit, hanem az, hogy gondolkodjon és így alkossa meg önmaga értékítéleteit. Voltaképpen ez az emberi szabadság útja. Cseke Gábor tegnapi és mai hadiösvényei nem csupán a történelem, a kultúrtörténet, az irodalom hegyei és völgyei között haladnak, hanem arra is figyelmeztetnek: vigyázzunk a hamis útjelzőkre. Akár egy-, akár kétnyelvűek. Cseke Gábor: Hadiösvények tegnap és ma. Újabb olvasónaplók. Hargita Népe Könyvek, Csíkszereda, 2018. A borító Ádám Gyula munkája.

Székedi Ferenc