Családos nap a bétai iskola játszóteréért

HN-információ
Családos napot szervezett október 22-én a Három Hegy Ifjúsági Egyesület, iskola és szülők hármasa. A családi nap szentmisével kezdődött, majd a bétai iskola udvarán gyermekprogramok várták a három falu családjait, mint például az Arany Griff Rend Egyesület középkori bemutatója, vagy a Gozefini művésztársulat. A programok idején a résztvevők éhségüket csillapíthatták a szülők és a pedagógusok által készített hagyományos pityókatokánnyal, amely igazán jól sikerült. Köszönjük a szakácsoknak. Az ünnep a szórakozás mellett jótékony céllal szerveződött: adományokat gyűjtöttünk a bétai iskola udvarán található játszótér felújítására. A nap végére 1561 lej került a dobozkákba, ezzel az összeggel indulunk neki a játszótér fejlesztésének. Minden adományozónak, szervezőnek köszönetünket fejezzük ki. Külön köszönjük a Bögözi Tanács anyagi segítségét, amely az iskolaudvaron található raktárépület rendbetételére szolgál. Már el is kezdődtek a feljavítási munkálatok. Pál Tamás, Bögöz [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!